Hír

2023-04-10 22:02:00

Budapest

A jelen hajótöröttei

A Népszava 2023. március 10-ei számának Nyitott mondat mellékletében páros interjú jelent meg András Lászlóval és velem, a Hajótörés szélcsendben kötet kapcsán. Nagy köszönet Csejtei Orsolyának, az interjú készítőjének, valamint Rácz I. Péternek, a melléklet szerkesztőjének.

A beszélgetés online verziója az alábbi linken olvasható:

https://nepszava.hu/3187281_a-jelen-hajotorottei-babiczky-tiborral-es-andras-laszloval-szabadsagrol-demokraciarol

Ajánlásképp egy rövid részlet:

(...)Népszava (Csejtei Orsolya): A világ teremtése című versben, mellyel a Hajótörés…-kötet indul, olybá

tűnik, mintha a női princípium létezett volna először.

Babiczky Tibor: Mint ahogy a pelaszg teremtésmítoszban az létezett először.

Ahogyan az óhéberben is. Az Ószövetség szerkesztőinek utólag kellett átírni,

hogy hímnemű istenség lebegjen a vizek felett. Utólagos szerkesztői munka

eredménye, hogy a zsidó-keresztény kultúrkörben végül egy hímnemű Isten

szerepel. Az ősi teremtésmítoszokban mindig a női princípium van előbb, és a

kígyó – ami szintén egyértelmű szimbólum – testesítette meg a férfit. Csak

később Sátánt csináltak belőle.

András László: Ha belematatunk, és a nőből férfit csinálunk, akkor valami

elkezd nem stimmelni. Olyan, mint az ársapkának nevezett hatósági ár.

Folyamatosan igazítgatni kell a rendszeren ahhoz, hogy valahogy összeálljon.