Hír

2019-11-30 20:07:00

Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium, Vác

A készülő hegedűetűd-kíséretek hatása a konzis korosztályra

A készülő hegedűetűd-kíséretek hatása a konzis korosztályra

A 2019-es tanév őszi félévében eddig két tanszaki hangverseny alkalmával volt lehetőségünk kirpóbálni a készülő etűd-duókat. Decemberben egy harmadik tanszaki hangverseny és a rendhagyó etűd vizsga is a diákok rendelkezésére áll, hogy kipróbálják magukat tanárukkal egy-egy hegedű-duóban. Már most objektíven mérhető a tanulók zenei, technikai és interpretációs gazdagodása.

  • Intonációs fejlődés figyelhető meg a funkciós harmóniai váz kidomborítását szolgáló kíséretekkel ellátott etűdöknél.
  • Ritmikai fejlődést olyan darabok előadásánál észleltem, ahol a lassú, éneklő bevezetőben ritmikus kíséretet alkalmaztam, az ütemekben való tájékozódás megsegítése érdekében.
  • A virtuóz etűdökben nagy segítség volt a motorikus kíséret a tempótartás elsajátításában.
  • A zenei fantázia is színesebb és bátrabb, ha kreatív támogatást kap a színpadon egy második szólamot játszó partner által.
  • A gyerekek színpadi magabiztossága is sokat fejlődött az együttmuzsikálásnak köszönhetően.
  • Végül és nem utolsó sorban a közönségnek is élvezetesebb egy előadási darabnak álcázott etűd-duó, mint egy száraz ujjgyakorlat.