A Másikhoz szólás esztétikája

Erős Kinga Miniatúrák című ökoprózáiban

„Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még ma ültetnék egy almafát!”

(Luther Márton)

„Lennie kell valahol egy kertnek…”

(Erős Kinga)

Erős Kinga első szépirodalmi jellegű kötete, a Miniatúrák igazi könyvtárgyi csemege. Az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent karcsú, kellemes külsejű, olvasóbarát betűnagysággal szedett kötet műfaja nem egyszerű kérdés, de ez csak afféle kritikusi „betegség”, azé a kritikusé, aki mindenáron szeretné meghatározni tárgyát. Mintha a címválasztás ebből a szempontból találónak bizonyulna, hiszen amolyan képecskék ezek a szövegdarabok, amelyek képesek részleteikben is hordozni a világegészt. De nem kell messzire mennünk, és nagyokat gondolnunk: terjedelmüket tekintve a kötet írásai rövidprózák. Azonban akinek ez túl egyszerű és általános meghatározás, annak azt mondanánk: prózai létsűrítmények, esetleg prózaetűdök, ökoprózák.

A kötet természetközelisége, a természet tisztelete és szeretete járja át a kellemes hangfekvésű, még madárfüttyel is kiénekelhető, de vaddisznó-komolyságú írásokat. (Madárfütty hozta, Szorongásaink) A narráció énfókuszú, ám mindig jelen van a Másik, a kedves, az első szerelemből lett társ, a férj, aki átölel, védelmez, akihez jó odabújni. Az intimitásból Erős Kinga annyit mutat meg, amennyi szerinte vállalható. Amikor önmaga testtérképén utazik végig, s különféle műtéti hegeken akad meg a szeme, holott már rég fel kellene öltöznie, hiszen várja a Másik, akkor az odalép, s rácsap csupasz fenekére. (Számvetés)

A könyvben filozofikus szöveg is olvasható, nem agyonterhelt dogmákkal, csupán szelíd észrevételezése annak, hogy mi történik a világgal, ha elmegyünk. „Mert a Nap holnap is felkel, s melegítve éltet jókat és rosszakat, s minden törekvésünk, cselekedetünk a tegnapban gyökerezve csak a mában rügyezhet, hajthat levelet, virágozhat, hozhat gyümölcsöt és száradhat el. A másnap már nélkülünk telik, akkor is, ha unokáink sejtjeiben megszunnyadhatunk.” (Míg végül semmink sem marad)

Ezzel a megszunnyadással ér véget a kötet. Erős Kinga kedvelt szállóigéje Luther Mártontól származik, ezt emeltük írásunk mottójául. A kötet záróképében egy rousseau-i lépéssel ismét visszatérünk a természetbe: almafa helyett diófacsemetét ültet az elbeszélő a Másikkal, s közben elképzeli, amint majd hűs árnyékot vet a már évtizedek óta kifeküdt nyugágyra, egy megkopott plédre, s árnyai elfedik álmait. A plasztikusan (le)író Erős Kinga miniatúráit Poloma Máté Pál élethű grafikái illusztrálják. Számunkra pedig azt illusztrálja Erős Kinga könyve, hogy a kevéssel néha sokat is mondhatunk, pláne, ha elhisszük, hogy „Lennie kell valahol egy kertnek…”