Hír

2021-04-08 12:09:00

Budapest, Magyarország

A Munkászubbony című magyar film zenéjének komponálása

A Munkászubbony, Bródy István filmrendező 1914-ben készített, és 1915-ben bemutatott filmje. A magyar filmgyártás korai éveiben, 1912-1916 között sok film készült ugyan, de nem sok maradt fenn. Így az akkori társadalomról kevés filmes dokumentáció maradt. Ezért is képez jelentős értéket a film.

A Munkászubbony, Bródy István filmrendező 1914-ben készített, és 1915-ben bemutatott filmje. A magyar filmgyártás korai éveiben, 1912-1916 között sok film készült ugyan, de nem sok maradt fenn. Így az akkori társadalomról kevés filmes dokumentáció maradt. Ezért is képez jelentős értéket a film, amely csak képi elmeket tartalmaz, hang nem készült hozzás, vagyis klasszikus némafilm, feliratokkal.

A filmzene komponálás kihívás, és kreatív munkafolyamat, és mivel némafilmhez kellett zenét írni, kiemelt jelentőségű a feladat. A film többszöri megnézése után, annak hangulatát is kihangsúlyozó zenére gondoltam. Először is egy alapmotívum megkomponálásán gondolkoztam, amely a film közben többször is elhangzik. A főtéma, késő klasszika, kora romantika stílusában hangzik el, zongora, klarinét, fuvola, és zenekar kíséretében. A fentebb felsorolt hangszerek adják a filmzene fő karakterét. Igyekeztem ezt a kora romantilus stílust konzekvensen a film egészére használni. Vannak szóló zongora részek, amelyek Liszt technikai, és zenei eszközeit használják, de Schumann, Schubert zenei elemei is hallhatóak a filmben. A film korának zenei stílusait is felhasználva, több zenei rész a ragtime, és a jazz korai stílusában hangzik el.  A fim mintegy 40 perc hosszú, és gyakorlatilag szünet nélküli zenei kíséret hallható, amely magas fokú kreativitást, dramaturgiai érzéket, és kompoziciós eszköztárat igényelt a komponálási folyamatban. A komponálás, egy zenei software segítségével történt, amley tartalmazza a fent felsorolt hangszerek szintetikus hangjait, így a zeneírás közben a kompozíció azonnal hallható és illeszthető volt a filmhez. Ezután a partitúra írás következett, és pár hét múlva kezdődik a stúdiófelvétel, valódi hangszerekkel. A film tervezett elkélszülése júniusra várható