Esemény

2022-05-06 19:30:00

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

A TÁNCHÁZ NAPJA - 50 éves a táncházmozgalom

Az első magyarországi „városi” táncház évfordulóján rendezik meg országszerte – immár hagyományosan – a Táncház Napját.

Az első magyarországi „városi” táncház évfordulóján rendezik meg országszerte – immár hagyományosan – a Táncház Napját. A rendezvény ezúttal fontos jubileum is, hiszen napra pontosan 50 éve volt az a kísérleti táncház Budapesten, amely egy mozgalmat indított el. Ez a mozgalom később táncházmozgalom néven vált ismertté világszerte, majd az UNESCO 2011-ben felvette a „Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterébe a táncházmódszert, mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének sajátosan magyar modelljét. A népzenei koncert egy országos rendezvénysorozat része, amely idén a Népzene Tanszék, a Zeneakadémia Koncertközpont és a Hagyományok Háza közös szervezésében valósul meg. A jubileum alkalmat ad a magyarországi folklórmozgalom elmúlt évtizedeinek zenés összegzésére: bemutatkoznak az egymást követő generációk legjelentősebb népzenei együttesei és szólistái az alapítóktól egészen napjaink fiatal előadóiig. A magyar táncházzenekarok mellett megjelennek nemzetiségi népzenét játszó együttesek, határon túli formációk, valamint a pásztor- és burdonhangszerek legjelesebb képviselői is. A műsor szerkesztője Árendás Péter, a házigazda Sebő Ferenc.