népművészet

Hír

2019-01-05 17:02:00

MÜPA

A Timár Együttes fellépett a Világok vetélkedése című újév-köszöntő koncerten a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében

A Timár Mihály által vezetett Timár Együttes - Sebő Ferenc felkérésére - fellépett a Hagyományok Háza rendezésében megvalósuló Világok vetélkedése című újév-köszöntő koncerten. https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/ujev-koszonto-vilagok-vetelkedese-2019-01-06_19-30-bbnh

Kapcsolódó személyek:

"Az egyszólamú zene világa az első és legrégibb örökség, mely az egész földkerekség népeinek sajátja volt évezredekig. A dallamhangszerek unisono játékához ritmuskíséret, illetve tartott hangon aláhúzott dudabasszus járult. A következő lépcsőfok a többszólamú, illetve a harmóniákkal kísért zene kialakulása, melynek fejlődése napjainkig tart. Bár a két zenei világ gyökeresen eltér egymástól, a mai ember fejében mégis összemosódva, összekeveredve „kószál”, illetve harcol egymással, ezért mondható, hogy „világok vetélkedése” folyik bennünk. Ezt a két markáns zenei világot szeretnénk műsorunkban a népzene oldaláról élményszerűen a nézők elé varázsolni, hogy világos legyen: nem az számít, hogy egy zenei rendszer milyen eszközöket használ, hanem az, hogy mennyire jól bánik velük." - olvashatjuk a műsor ismertető szövegében.

A Timár Együttes női tánckara nyitotta a koncertet: középkori eredetű kör- és füzértáncokat mutattak be. A műsor zárása szintén a Timár Együttes feladata volt: a férfi és női tánckar Galga vidéki verbunkkal, lassú és friss csárdással mutatta be a 19. század folyamán kialakult új stílusú táncok tipikus jegyeit Pálházi Bence és Bandája autentikus muzsikájára.

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/ujev-koszonto-vilagok-vetelkedese-2019-01-06_19-30-bbnh