Bánffy-levelek Bánffy Katalinnak

Bánffy Miklós – Bánffy Katalinhoz

Kvár, 46. IV. 29.

Kedves, kedves Kató!

Nem képzeli, mekkora örömöt okozott nekem a levele! (III. 16.) Olyan régóta nem hallottam a hangját. (Mert ha olvasom az írását, akkor a hangját is hallom, sőt Magát is látom.) – de ne ömledezzünk, hanem válaszoljunk. Dologra! Dologra!

Tehát először is a Simi-ügy. Nagyon örülök, hogy kiadta az útját, és lemondott erről az „észszerű” (!) házasságról. – Nagyon aggódtam miatta. Emlékszik? – Néhány nappal indulásuk előtt áthívtam a szobámba, és ezt hoztam szóba. Hogy mennyire megronthatja magát lelkileg, testileg, ha olyan valakihez megy, aki még fizikailag sem tetszik. És mondtam, hogy nagyon gondolja meg és vessen számot ezzel. Végre is csak önmaga ítélheti meg, hogy mit érez. – Maga némileg – de nagyon csak némileg – megnyugodott. És én ráhagytam a dolgot. – Azután, távozásuk után és még inkább a levele után, amit Virágos után írt, mindjobban aggódtam Magáért. Mind nagyobb oktalanságnak tartottam azt a házasságot. Hozzámenni valakihez, aki nem tetszik, sőt akivel még semmi lelki közössége sincs; – hozzámenni azért, hogy ebédet és vacsorát kapjon, és azért pária lenni egy erőszakoskodó családban; – hozzámenni valakihez, akit én már a Nagy Elek-ügy óta mamlasznak ítéltem, és aki teljesen sex-appeal nélküli, ahogy én nézem; – én ezt szörnyű könnyelműségnek tartottam! – Ellentmondani nem akartam, pedig nagyon szerettem volna. Nem tettem, mert Maga rendszerint dühbe gurul, ha ellentmond valaki (bár később rájön, hogy az ellentmondónak volt igaza!), de nem tettem azért sem, mivel más létalapot nem tudtam kínálni, és azt tartom, az embernek csak akkor van joga beavatkozni más dolgába, ha jobb, megfelelőbb megoldást tud ajánlani. – Szerettem volna azt mondani, hogy próbáljon meg, addig, míg olyan valaki akad, akihez jókedvvel mehet férjhez – próbáljon meg munkával keresni annyit, amiből, ha szűkösen is, de megélhet. – Ez azonban heroikus elhatározás, ilyet javasolni nem mertem, hiszen Maga eddigi életében mindent készen és ajándékba kapott. Magával szemben tehát még súlyosabb azt kívánni, hogy a „jég hátán is megéljen!”.

Annál jobban örülök most, hogy nyilván önmagától is ezt a megoldást választotta; és hogy ez helyes és jó, abból látszik, hogy azt írja: „sokkal megelégedettebb vagyok”. A mama is és Katinka is azt írja, hogy vidámabb és nyugodtabb. Hála Istennek! – Majd fog akadni – hogyne akadna! –, hiszen maga nemcsak rendkívül csinos, de nagyon intelligens is (és nem tolakodóan intelligens, amit a férfiak nem szeretnek), most pedig azt a kiváló munkakészségét még látni és tapasztalni tudják. Majd csak akad! És nem szükséges, hogy valami tomboló, orkánszerű szerelem jöjjön – az ilyen rendszerint gyorsan elmúlik –, hanem jöjjön valaki egészséges, aki jó fajtából van tenyésztve, tetszik Magának, és Maga is neki, aki munkabíró és férfi. Addig pedig ne próbálkozzon mással, mert az csak ártalmas volna testileg, lelkileg.

Kedves! Én nagyon örülök, hogy a Simi-ügy bedöglött. Egészen derék fiú talán, de nem hiszem, hogy volna nő, akinek érte megdobbanna a szíve.

- - -

Értem ne aggódjék. Nagyon sokat eszem. Fölhíztam körülbelül arra a súlyra, amilyen Bonchidán voltam a legutolsó időben. Már vádli[j]aim is vannak! És minden gond és minden bánat dacára jól tudok dolgozni! – Az Emlékirataimnak első kötete majdnem készen van. Ezenkívül írtam három novellát, amelyek most fognak megjelenni abban a könyvben, aminek a korrektúráját mára vagy holnapra várom. Bűvös éjszaka lesz a címe. (Erre kereszteltem át a Tannhäusert, mely mint „kisregény! lesz hirdetve.) Ez talán valami pénzt is hoz, ami reám fér. Persze keveset a mai árakhoz képest, mert itt, bár még nem beszélünk milliókban, de a napi életem – evés és cigaretta, másra nem adok ki egy fityinget sem – körülbelül 15 ezer lejbe kerül. – Ha kijött május közepén, megpróbálok vagy 10 példányt Bpestre juttatni, hogy mi úton, azt nem tudom.

A barátnőiről csak annyit tudok, hogy Kabós Aninak nagy sikere van az egyetemen, mégpedig algebrából. Degenfeld Áni is néha meglátogat engem. A többieket nem láttam.

Ha a „bojtárt” látja, mondja meg neki, hogy üdvözlöm.

Ebből a levélből azt, amit magamról mondok, kérem, olvassa föl Mamának, hogy ne kelljen kétszer írnom ugyanazt.

Hát Kedves! – most búcsút veszek. Olyan jó volt levelet kapni Magától, és olyan jó eldiskurálni Magával. Mégis, végeznem kell, mert ezt az írást a kurír viszi, és az ma délben induln innen Buc.-be, és onnan Bpestre.

- - -

Még valami jut eszembe. Megkapta-e azt a levelemet, amiben azt írtam, hogy III. közepén az az érzésem volt, hogy Magával valami jó történt? – Ez is olyan [’] dolog, mint amit Maga említ.

Ezerszer ölelem, csókolom. Minden gondolatom ott van Maguknál. Esténként abból a cseresznyejamból, amit Maga főzött, egy csipetnyit eszem, nemcsak mert jó, hanem azért is, mert Maga csinálta, és édes íze fölidézi az emlékét, Édes!

Szerető öreg Pápuája

B. M.

Bánffy Miklós – Bánffy Katalinhoz

(Kolozsvár, 1946 ősze)

Kedves Kató! – Sürgönyük rendkívül boldoggá tett, és ugyanakkor el is szomorított. Boldoggá, mert Maga, Kedves, végre révbe jut; olyanhoz megy férjhez, akit szeret, aki bizonyára tisztességes ember, és aki nyilván szereti Magát és megbecsüli, hiszen más oka nem lehet erre a házasságra, hiszen mi sem vagyont, sem társadalmi állást nem nyújthatunk neki. Tehát senki nem ment férjhez nagyobb biztosítással arról, hogy valóban őt magát, egyéniségét, intelligenciáját és szépségét akarják nőül venni. És ez nagy biztosíték és elégtétel Magának. És tán biztosíték a jövő szempontjából.

Már elég ideje ismerik egymást ahhoz, hogy tudják, mit cselekszenek, mikor frigyet kötnek egy életre. – Végre lesz valaki Maga mellett, akire támaszkodhat, akinek Maga kell az első legyen, és aki jóban, rosszban kitart Maga mellett. Ez nagy megnyugvás nekem, aki évek óta abban a gondban éltem: mi történik Magával, ha előbb-utóbb eltávoznék Maga mellől. – Az is öröm, hogy Amerikába fog menni, el ebből az összedúlt, tönkre jutott Európából. Mindez nagyon boldoggá tesz. Szomorúságom onnan fakad, hogy nem tudok ott lenni, mikor Maga az életének legfontosabb lépését teszi, nem lehetek ott, hogy megáldjam, nem lehetek ott, hogy boldogságában gyönyörködjem. Fáj az is, hogy semmit sem tudok Magának adni. Sem kelengyét, sem ékszert, sem ezüstöt. Sem semmi olyan emléket, amit magával vihetne majd, és amire, ha évek múlva reánéz, azt mondaná: ezt akkor, lakodalmam napján adta nekem az atyám. Valamit, ami, ha bármilyen szerény is, fenntartaná az emlékemet azzal, hogy használja. – De hát ilyen a sors, és panaszkodni nem szabad akkor, amikor a legnagyobb szerencsét megértem: azt, hogy férjhez megy rendes és rokonszenves emberhez. – Sok, sok mindent írhatnék még, teli van a lelkem Magával. De csak röviden írhatok, mert ezt D. Sándor viszi, aki megkért, hogy csak egy oldal legyen. Tanácsot sem küldök, hiszen ez élet és női élet. Kéréseiről sok mindent mondtam már és írtam is. – Kérem, próbáljanak meg most postán is írni, mégpedig gépírással. Azt a cenzúra kevésbé dobja el, mert könnyen tudja olvasni. (A napokban kaptam ilyent K. Fannytól Fótról.) Kérem, azt is írja meg, mikénrt kell a férje nevét kimondani, mert mégis nevetséges, hogy nem tudom bizonyosan. – Hát búcsúzom. Áldja meg az Isten, adjon minden örömet, minden boldogságot, és adjon erőt és nyugalmat, ha az élet olykor nehézségeket is hoz, adjon minden elképzelhető jót, egészséget és szépséget garmadával, hogy mindez bearanyozza a most kezdődő új életét. – Ezerszer ölelem

BM.

(A mamának legközelebb írok. – Tedet üdvözlöm meleg kézszorítással.)

Bánffy Miklós – Bánffy Katalinhoz

(Kolozsvár, 1946. október 3.)

Kedves Kató! – Most kaptam IX. 6-ról kelt levelét, aminek képzelheti, mennyire megörültem. Azelőtt kaptam egy nagyon kedveset, de rövidkét, és aug. végén azt a hosszút, amit virágosi „üdülése” után írt, júl. 24-én, amiben olyan kedvesen írja meg igásló-őrző szerepét és [a] „kicsi” sovány táltos lakmározását a borsóban és répában. – Ha ez az a méteres levél, ezt megkaptam. Feleltem is reá, nem is egy írásban, ami körúttal ment ugyan Bpestre, de tán meg is érkezhetett. – Ha nem ez a „méteres” levél, akkor az elveszett. – Köszönöm, hogy Tedről ír és vele kapcsolatos tervekről. Én mindezt helyeslem. A fényképe is jó benyomást tesz. Helyeslem, különösen akkor, ha nem csupán azért menne férjhez hozzá, hogy meneküljön (a Simi-dolognak ez volt a leitmotívja) – hanem valóban vonzódik hozzá, mint emberhez és férfihoz. – Két fontos körülményt kell azonban fölemlítsek. Az egyik gazdasági természetű. Akár van Tednek valami vagyona vagy bőséges keresete: szükségesnek tartom, hogy Magát biztosítsa arra az esetre is, ha meghalna vagy megnyomorodnék. Ez nagyon fontos! – Lehetetlen, hogy Maga elmenjen utána tengerentúlra anélkül, hogy az élete vagy a hazatérése ne lenne biztosítva akkor is, ha valami baleset érné a férjét. Maga ott egyes-egyedül lesz, nincs senki, aki segíthetne Magán, ha bármi okból Ted kiesik. Szükséges, hogy élet- és haláleset-biztosítást csináljon a Maga javára és az esetleg születendő gyerekeknél, mindenkinél. A díjtétel, olyan fiatal embernél, elég alacsony, és ha jól keres az ember, akkor ezt könnyen bírhatja. Továbbá szükséges az is, hogy válás esetén is biztosítsa Magát, hogy legalábbis a hazautazását (de nem III. osztályon) fedezni fogja. – Ilyenkor a szerelmes ifjú azt hiszi: örökkön-örökké! – de ez nem olyan bizonyos; az emberek változékonyak. Senki se mondhatja meg, hogy öt év múlva milyen lesz Maguk közt a viszony. Ki tudja, nem bolondul-e bele valami más nőbe? – És az is van, Kedves, hogy Maga „egy nagy flirt”, amit azt hiszem, tőlem örökölt, és ezért ezt nem megrovásból mondom. De megtörténhetik, hogy Maga bolondul bele valakibe, és akkor nem szabad, hogy Maga az anyagiak miatt rabláncon maradjon, vagy minden kivezető út nélkül, és szembenálljon ott a nyomorral, abban az idegen, érdekhajhászó világban, minden életlehetőség és minden visszatérési képesség nélkül. – Mondja meg neki, hogy az életbiztosítást én követelem. Ha tisztességes ember, amit elhiszek, mert a Maga emberismeretét alaposnak tartom, akkor nem zárkózhat el ezelől, hiszen a vegyészmérnökségnél robbanások, égési balesetek könnyen fordulnak elő, eltekintve attól, hogy bárkit elüthet egy autó, vagy a fejére eshet egy tégla.

A másik, amit kényesebb megírnom, de kötelességemnek tartom, arra a viszonyra vonatkozik, ami a házasságkötésig lefolyó, most még elég hosszú időről szól. Bármennyire is tetszenék Magának ez a Ted, ne menjen bele semmi olyanba, ami vissza nem csinálható. – Eléggé bízom, hogy majdnem fölösleges ezt mondanom, mert idáig is megfigyeltem, hogy Maga e tekintetben is okos. – Mégis írok erről, mert most olvastam egy nagyon érdekes amerikai könyvet Serge B. B. Lindsey-től. A címe The Revolt of Modern Youth. Rengeteg hiteles adat van benne a mai amerikai ifjúság életéről. Két kimagasló és fontos következtetés lehet belőle levonni. Az egyik az, hogy az ún. „Birth Control” ma még nemcsak hogy hiányos, hanem gyakran nagyon káros a női szervezetre. Az író sürgeti, hogy a tudomány jobb és veszélytelenebb módszereket találjon. – A másik, hogy a lányok legnagyobb része azért veszti el önuralmát, mert szeszt itatnak velük, és az alkohol lerontja az ítéletüket. Ez érthető is, mert én is tapasztaltam, hogy nőnél az, amit az amerikaiak „Booze”-nek hívnak, vagyis az ivás, mindig szexuális izgalmat vált ki, ellentétben a férfival, akinél számtalan más reakciót ad. Ezért arra kérem, Kedves, nagyon vigyázzon erre, és ne engedje Magát itatni, még ha a legfinomabb pezsgőket vagy coctailokat is kínálnának. – Ismeretes különben, hogy az alkohol nagyon árt a szívnek. – Bocsássa meg, hogy ilyeneket írok, de annyit töprengek Magán, annyira a Maga jobb és boldogabb jövendője az egyetlen gondom – más igazában már nem is érdekel –, hogy mindazt, amit hosszú életem tapasztalásából leszűrtem, szeretném átadni, hogy annál erősebb és okosabb lehessen, és ennélfogva boldogabb.

Nagyon szeretném, ha ez a Ted lejönne ide egy napra, hogy szemtől szembe lássam. Sajnos Maga aligha jöhet vele, hiszen román állampolgár, akit vissza nem eresztenének innen. Csak ha már a felesége, csak akkor jöhetne ide e veszély nélkül. Képzelheti, mennyire fáj ez nekem, aki olyan boldog volnék, ha bár egy-két napig láthatnám és újra megölelhetném Magát, Kedves! – A Ted-udvarlást én próbálom titokban tartani, és bárki kérdez, letagadom. Sajnos nem könnyű. Ezt az utolsó levelüket egy amerikai szolgálatban levő román hozta Bucurestbe. Onnan Chinezu író, aki az ottani külügynél van, hozta el nekem ide. (Régi ismerősöm, még Helikon-időkből.) Ő mondta nekem, hogy Magát feleségül veszi egy amerikai tiszt; ezt attól a román-amerikaitól hallotta! Persze azt feleltem, hogy ez valótlan. De ha ilyeneket mondanak, nehéz lesz a titkolózás. Én mindenképpen elhárítok mindent, és azt mondom, hogy Maga nagyon tetszős, és az ilyenről mindig bolondokat traccsolnak. – Az a Kemény Béláné, az is beszélt ilyesmit. Persze letagadtam. De az emberek száját befogni nem lehet. – Itt széltiben azonbam ég nem beszélnek róla.

Kitűnő az önarckép-skicc. Úgy örültem neki! Ide, magam elé tettem, a mama fényképéhez, hogy mindig lássam. Az a benyomásom, hogy szebb most, mint mikor elváltunk.

Nekem is a Sátán a kedvencem az új novellák közül. Határozottan ez a legkerekebb és művészibb. – Nagyon élveztem, amit a Hitelbank-beli közvetlen főnökéről írt. Szinte látom magam előtt, és igaza van, hogy nem kellemes az ilyen udvarló főnök. De kitűnő humorral írta meg. Majdnem színpadi téma.

Örülök, hogy a színdarab tetszik.  E tragikomédia kegyetlen tartalma (Iá-Iá-ország igazában Magyarország, és Li: Kállay vagy Bárdossy) – azt hiszem, annyira el van burkolva, hogy a darab enélkül is hatna a nagyközönségre. – Én itt megcsináltam a zenét a Róká-hoz és ahhoz a buta karénekhez, de Bpesten jobb, ha valaki nevesebb csinálja. Erről a Mamának írok bővebben.

Okt. 3. A levél nem indulhatott, tehát most folytatom, mikor a tel. központból visszajöttem. – Sajnos Maguk már elmentek, volt, mikor én közel 5 órás várakozás után megkaptam Bpestet. Méghozzá a szám is megváltozott közben, és az is késleltetett. Mindent megírtam eddig, és új témám nincs.

A Li mérsékelt zenésítésébe kénytelen-kelletlen belémegyek. De az új zene csak betét legyen (ti. ott, ahová én nem írtam elő). Ez zenés tragikomédia, nem pedig operett.

Úgyis elolvassa a Mama levelét, hát itt nem magyarázok többet.

Ezerszer ölelem, kedves, Kedves Kató!

Milyen remek az a kis vázlata! Itt van előttem, és gyakran beszélgetek vele.

Hát sok-sok ezerszer csókolom

La Papone!