Esemény

2019-10-11 19:00:00

Marosvásárhely, Kultúrpalota

Bartókék Bécsben - Katonadalok, 1918

A fenti titokzatos cím egy olyan műsort takar, amely a korabeli körülmények folytán nem jöhetett létre Budapesten. A koncerten elhangzanak Bartók, Kodály és Kodály Emma népzenei feldolgozásai, valamint eredeti népzene a Kárpát-medencéből.

Történt pedig, hogy a Monarchia nagy háborújának harmadik évében Bécsben olyan koncertet terveztek, ahol a Monarchia népeinek régi és újabb katonadalait szerették volna bemutatni. Ez az előadás végül 1918 januárjában megvalósult, melynek nem német részében Bartók oroszlánrészt vállalt, Kodályt is bevonva, sőt maga is fellépett. 
A koncert sikerén felbuzdulva a bécsiek kezdeményezték annak megismétlését Budapesten, természetesen az akkori Magyarország nemzetiségeinek katonadalaira is kiterjedően.
Naivan azt is gondolták, hogy ez ugyanúgy Bartók Béla szerkesztésében fog megtörténni.
Természetesen nem így történt.
Száz év múltán szükségesnek látjuk, hogy ha későn is, de Bartók azóta százszorosan bebizonyosodott igazát demonstrálva, az általa tervezett, a velünk élt nemzetiségek népzenéjét is felvonultató hangversenyt megrendezzük.

Szerkesztő: Kelemen László
A szerkesztő asszisztense Lipták Dániel.
A vetítést szerkesztette Tőtszegi Szilárd.

Közreműködők:
Agócs Gergely - ének, fujara
Balogh Kálmán - cimbalom
Cantuale énekegyüttes
Cserta Balázs – fúvós hangszerek
Cseh Dalma - zongora
Czébely Beáta - zongora
Hideg Anna (Ördöngösfüzes, Erdély) – ének
Kiss-B. Atilla - ének
Kelemen Barnabás – hegedű
Kelemen Gáspár - hegedű
Lengyel László Türei (Kalotaszeg, Erdély) – ének
Lénárt Ágota - zongora
Navratil Andrea – ének
Pál Eszter – ének
Sőregi Anna - ének
Szabó Péter – cselló

és a Magyar Állami Népi Együttes zenekara Pál István „Szalonna” vezetésével.