színházművészet

Hír

2020-05-12 14:02:00

Csokonai Nemzeti Színház

Dal egymásért

Dal készült a Debreceni Csokonai Színház színészeinek közreműködésével a koronavírus-járvány okozta nehézségek leküzdésére, a dal zenéjének és szövegének szerzője Újhelyi Kinga.

Kapcsolódó személyek:

A Karantének a koronavírus-járvány időszakának a produktuma. Olyan érzések gyűjteménye, amelyekkel mindennap küzdünk ebben a veszélyhelyzetben: szorongás, aggodalom, félelem, magány, elszigeteltség, kilátástalanság, bizonytalanság, de mindezek között legnagyobb a hiány-érzet. A munkánk hiánya, a munkahelyünk hiánya, a kollégáink hiánya, a közönség hiánya, szeretteink hiánya. A szeretet hiánya. A dal egy segélykiáltás, hogy figyeljünk és vigyázzunk egymásra. A zenéje és a szövege egy álmatlan éjszaka alatt keltek életre bennem. Közreműködői a színház prózai társulatának tagjai, akik saját mobiltelefonjaikra rögzítették az egyes dalsorok videó-, illetve hangfelvételeit. A hangi utómunkálatokban nagy segítségemre volt Szabó Krisztián gitárművész, aki maga is egykor a Csokonai színház tagja volt, valamint a videó utómunkában, vágásban Jóvér Csaba. 25 ember munkája van benne: remek csapat, remek emberi és zenei kvalitásokkal, akikkel igazi élmény volt együtt dolgozni. Jó volt követni a dal útját a fogantatástól a megszületéséig: fogadják olyan szeretettel, mint amilyennel mi összeállítottuk, a mielőbbi találkozás reményében.

A dal az alábbi linken tekinthető meg a Youtube-on, illetve a Csokonai Színház honlapján:

https://youtu.be/2iQj6vQo75Q