Esemény

2021-11-25 18:00:00

Szent László Római Katolikus Domonkos Plébánia, Debrecen

Debrecenbe érkezett a Vendégségben az Úrnál szabadtéri kiállítás

Második állomására érkezett a Vendégségben az Úrnál című kiállítás, amelyet egészen 2022. január 9-ig tekinthetnek meg a debreceni Szent László Római Katolikus Domonkos Plébánia látogatói, hívei.

„Közösségben érdemes igazán megtekinteni ezt a kiállítást, befogadni a szent misztérium művészeti munkákon keresztül ható üzenetét” – mondta el a november 25-ei megnyitón Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója.

„A kiállított munkák az elmélyülésre szólítanak fel, hogy ne csak a látásunkkal, hanem a belső szemünkkel is figyeljünk” – fogalmazott Kőrösiné Merkl Hilda irodalomtörténész, a magyar világi domonkos közösség vezetője az eseményen. Hozzátette: a technikájukban is változatos alkotások többek között az Istenről, a teremtettségünkről, mindennapi kenyerünkről szólnak. Megjelenik a munkákon például a mindent látó szem, titokzatos fényáradat vezényel az utolsó vacsora előterébe, de láthatunk egyedi istenképeket, művészei ars poeticákat, műveket az oltári szentségről, amelyek közvetítenek meghívást a vendégségről.

Az Eucharisztia misztériumában a gyarló ember és az Úr szent vendégség formájában egyesül, hogy beteljesüljön, amiért Jézus Krisztus a földre jött. A Krisztussal való találkozás csak ilyen módon válhat lehetségessé, az Úr asztalánál, ott, ahol a titok megtörténik. Hisszük, hogy ennek a misztikumnak a képzőművészeti alkotások befogadásával mi is részesei lehetünk. Erre a (művészeti) vendégségre invitál bennünket a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közösen kiírt pályázata eredményeként létrejött tárlata, amely az 52., ismételten Budapesten megrendezett Eucharisztikus világkongresszushoz kapcsolódóan jött létre. A Budapest után Debrecenben megnyíló szabadtéri kiállítással minél többek számára szeretnénk láthatóvá tenni, hogyan inspirálja az eucharisztia szentsége a művészeti alkotások megszületését.

Kiállító művészek:

Árvay Zoltán, Balás Benedek dla, Balogh Eszter, BOLDI, Czimbal Gyula, dr. Tóta Krisztián, Enyedi Zsuzsanna, Felsmann Tamás, Gáti György, Ghyczy György, Hamerli Judit, Jáger István, Juhász Dorina, Kárpáti Zsuzsanna, Kun Gergely, Kustár Gábor, László Dániel, Lipcsey György, Lonovics László, Maczkó Erzsébet, Marsai Ágnes, Miklós Árpád, Nagy Karol, Oberfrank Luca, Pajor András, Papp Elek, Pistyur Imre, Réti Ágnes, S. Hegyi Béla, Stark István, Szabó András, Szőnyi István, Tóth Angelika, Zsila Sándor

https://alkotomuveszet.hu/debrecenbe-erkezett-a-vendegsegben-az-urnal-szabadteri-kiallitas/