Esemény

2020-06-11 21:00:00

Online

Dekameron 2020 online színházi

Online színházi premier Dekameron 2020

A Trojka Színházi Társulás többek között Csákányi Eszter, Eke Angéla, Gryllus Dorka és Kulka János közreműködésével mutatta be a Dekameron 2020 című online előadást június 11-én este. A bárki számára ingyenesen elérhető közvetítés a karantén kezdete óta az első olyan színházi produkció Magyarországon, amely kifejezetten az új élethelyzetet dolgozza fel. Az előadás rendezője Soós Attila. A Dekameron 2020 alkotócsapata – akárcsak az eredeti mű – humoros, pajzán történetekkel igyekszik a mostani időkben a társadalom tömeges szorongását legalább egy kis időre oldani. Az alkotók már a munkafolyamat legelején fontosnak tartották, hogy valami olyan élő színházi formát hozzanak létre, amely túlmutat az utóbbi hónapokban megismert és használt videókommunikációs csatornák segítségével rögzített produkciókon. A virtuális előadás hátteréül kivételes grafikus  „A StreamPUNK digitális stúdió segítségével egy közös virtuális térből jelentkezünk egy mind technikájában, mind esztétikájában új, online előadóművészeti kísérlettel. Egészen hibrid műfaj ez, az élő színészi játék keveredik az animációkkal és az előre felvett, filmes jelenetekkel. Mindezt a művészek lakásából, a chatszoba szituációból átlépve egy mesevilágba. A jelmezek a színészek ruhatárából és magyar tervezők munkáiból állnak, de ebben a páratlan helyzetben új értelmet nyer egy velencei maszk vagy éppen egy gázálarc is”.