Hír

2022-04-14 22:57:00

Díjazott lett a MIXA Stúdió a „Hortobágyi Deportálások Emlékhelye” építészeti tervpályázatán

A tervpályázat során tervezendő Emlékhely témája az 1950–1953 között létesített, a köztudatban Hortobágy nevével összekapcsolt hajdúsági és nagykunsági kényszermunkatáborok világa volt.

A MIXA Stúdió pályamunkájának alapgondolata:

Az 1950 és 1953 között a Hortobágyon létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott kényszermunkatáborokba családostól ehurcolt, mintegy tízezer ártatlan embernek emléket állító, a sorsuk tragikumával korreláló, azoknak léptékébe kerülő "Emlék-Hely" építészeti megfogalmazása csakis egy erős, "egymondatos" jelkép, emblematikus forma és a helyszínből táplálkozó és abból "kinövő" objektum lehet!

Az emberek testi-lelki sérülései – az őket befogadó táji környezetük sebeivel együtt – látszólag begyógyulhattak ugyan, de a hegesedések kontúrosan mindig is kirajzolódtak – szellemi, lelki és fizikai síkon egyaránt. Az ennek ábrázolására, megmutatására emelt épület és környezetének kompozíciója az itt fellelhető, a végtelen horizontú, egyszerre kietlen és kies Hortobágy határában, az egykori táborok fókuszában jelen lévő genius loci és táj ("földsáv-szőttesek", lápos nádasok, akácos tanyabokrok, délibábos gémeskutak) történeti emlékeinek, világának elemeiből épül fel.”

/http://epiteszforum.hu/hortobagyi-deportalasok-emlekhelye--a-mixa-studio-palyamuve/