Hír

2020-12-22 14:40:00

Erzsébet

Egy kutatás hozadékai Veszprém Megyében

Székkötők és növényi anyaggal kötött székek után kutattam Veszprém Megyében. Találtam mást is!

Székkötők és tárgyi emlékek felkutatására vállalkoztam két évvel ezelőtt. Ez év októberében Veszprém Megyét térképeztem fel. Sejtettem, hogy kevés anyaggal kell majd beérnem részben, mert 2020-ban eleve el vagyok késve az ilyen jellegű felméréssel, részben a megye földrajzi adottágai miatt és a balatonparti települések korai polgárosodása miatt. Legnagyobb örömömre 18 településen találtam a kutatás témájába illő tárgyi emlékeket, sőt megismertem egy ifjú mestert a csabrendeki Csíkné Bardon Réka személyében, és nem hagyhatom ki a kiváló fafaragó-szobrászt, Szabó László Györgyöt, a Népművészet Mesterét sem, aki Vöröstón él és alkot. Találtam néhány olyan tárgyat is, melyek nem tekinthetők a kutatás részének, de mindegyik ritkaság, igazi gyöngyszem a maga módján. E tárgyak képeit osztom meg ezúton az érdeklődőkkel.