Egy vándorlás epilógja – gondolatok Gyenyisz Macujev zongorakoncertje kapcsán

"...Macujev tehetsége és sokoldalúsága régóta nyilvánvaló. Ennek igazolásához nem feltétlenül szükséges koncerttermeket látogatni, annyiféle platformon lehetséges zenét hallgatni, mégis – főleg ebben a mostani, lassan két éve tartó speciális helyzetben – újra és újra rádöbbenhetünk: mennyire más egy ilyen találkozás, milyen elengedhetetlen a személyes jelenlét ahhoz, hogy a zenehallgatás ne csak a világból való kilépés legyen, hanem egyúttal egy másik világba való átjutás, és az abban való alapos elmélyülés is. Macujev koncertjei számomra minden esetben tartogatnak ilyen átlépést. Atmoszférateremtő képessége egyedülálló. Még akkor is meggyőz és magával ragad, ha nem minden tetszik egyértelműen abból, amit létrehoz. Saját hagyományaihoz híven olyan komplex és sokrétű anyagot állított össze erre az alkalomra is, amely a legtöbbeknek – legyen az illető előadóművész vagy zenehallgató – elegendő lehet akár két estére, miközben mégsem mondhatjuk azt, hogy Macujev csak azzal tarol, hogy lehetetlennek tűnő vállalkozásokkal vonja magára a figyelmet. A legmegdöbbentőbb benne az, hogy képes átlátni, összefűzni, egyben tartani egy olyan hatalmas anyagot, mint amilyen ez a mostani is; úgy interpretálni, hogy keményen megdolgoztat ugyan, de még véletlenül sem válik terhessé, sokká. Ebben, úgy érzem, nagy szerepe van annak, hogy Macujev egyre inkább tolódik az olyan művek, kompozíciók irányába, mint például az est nyitányaként megszólaltatott Esz-dúr szonáta Joseph Haydntől, amiben nemcsak a grandiózusságot, az erőt képes megmutatni a zongorista, hanem a finom líraiság, a humor kerül előtérbe, és ahol a játéknak is igen fontos szerepe van – gondolok itt most a gyermeki lélek önfeledt tevékenységére. (...)

A teljes szöveg itt olvasható: https://fidelio.hu/klasszikus/egy-vandorlas-epilogja-gondolatok-gyenyisz-macujev-zongorakoncertje-kapcsan-166900.html

fotó: Posztós János / MüPa