Hír

2021-12-21 21:15:00

Budapest

Elkészült a Paradigma Ariadné legfrissebb könyve a Kővárian Style - A Handbook

Ennek a könyvnek a célja, hogy folytatható építészeti viselkedésformává transzformálja egy építész épített örökségét. Ebben a minőségében pedig egy kísérlet arra, hogy új utakat nyisson a modern építészeti örökség védelmére a történeti építészetben megfigyelt módok szerint.

A háború utáni modern épített örökség mind keleten, mind nyugaton az egyik legveszélyeztetetteb építészeti stílus. Ez számunkra, feltörekvő építészek számára egy szembeötlő jelenség, mondhatni mindennapi élmény. Különösen terhelt a helyzet Kelet Európában és ezen belül Magyarországon is, ahonnan a szerzők származnak. Napi szinten, társadalmi diskurzus nélkül tűnnek el a kor legfontosabb alkotóinak legfontosabb épületei és nem látható, hogy a folyamatnak mi szabna gátat. A modern épületek technológiai avulása nem tagadható tény, a társadalom széles rétege pedig elutasító a korszak eredményeivel szemben. Ha pedig a társadalmi nyomásnak engedve már az állam is kihátrál egy kulturális korszak megőrzésének feladata mögül, a szakma képviselőinek kevés mozgástere marad. 

Tipikusan olyan helyzetről van szó tehát, amely szükségszerűen új stratégiák keresésére késztet minket, praktizáló építészeket. Olyanok megfogalmazására, amelyek a fennálló, megalapozott örökségvédelmi paradigmákon túl képesek védelmet nyújtani a kiemelkedő, de elbontott épített örökség számára. Léteznie kell örökségvédelemnek a legrosszabb forgatókönyv bekövetkezte estén is.  

A könyv fókusza mögött azok a jelenségek húzódnak meg, amelyek általánosan ismertek és elfogadottak az építészetben, ám a modern építészettel kapcsolatban kevéssé kerülnek említésre. Nem volt általánosan elfogadott konszenzus azzal arról, hogy a modern építészet stílus vagy az építészetben jelenlévő és szabadon alkalmazható viselkedésforma lenne. És ez a kérdés bár ma sem eldöntött az világos, hogy bizonyos modern építészeknek vagy bizonyos régiók modern építészetének igenis voltak stiláris jegyei. Ez utóbbi tény hívta életre ennek a könyvnek az ötletét is, és adott teret annak a megközelítési módnak, amelyet alkalmaztunk.

Azok az építészeti berkekben széles körben elterjedt fogalmak, mint a Palladio-homlokzat vagy a Corbusiánus építészet előre vetítik, hogy vannak olyan örökségvédelmi, de legalábbis örökség-éltető stratégiák, amelyek nem konkrét épületek anyagaiban, hanem tervezői folyamtokban örökítik tovább egy-egy építész örökségét. Úgy gondoltuk, hogy Kővári György magyar építész munkássága alkalmas arra, hogy stílussá alakítsuk és egy alternatív stratégia mentén védjük meg örökségét.

Ez a könyv tehát egy kézikönyv. Tervezőknek, beruházóknak és döntéshozóknak nyújt támpontot azzal kapcsolatban, hogy miként alkalmazzák Kővári György magyar származású háború utáni építész stílusjegyeit jövőbeli építészeti munkáik, beruházásaik, ingatlanfejlesztéseik kapcsán. Éppen ezért a könyv meghatározott struktúra mentén elemzi Kővári György építészetét, majd tesz javaslatot annak alkalmazhatóságára, így alkalmas lehet épületek, városnegyedek arculati kézikönyvének kialakításához.
Mind emellett bízunk benne, hogy bármely építészet iránt érdeklődőknek tartalmas élmény nyújt ez a könyv, és lehetővé teszi, hogy részletekbe menően ismerje meg egy kiemelkedő modern építész munkásságát. Ebben azért is reménykedünk, mert ez a könyv a 17. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállításához, az Othernity projekthez készült műtárgy is egyben, így szükségszerű célja, hogy a műkedvelő közönség számára is tanulságokkal szolgáljon.

Ebből a könyvből jelenleg két példány létezik, de dolgozunk azon, hogy a széles közönség számára is elérhető legyen. Amennyiben szeretne értesülni arról ha megjelent, akkor erre a címre várjuk jelentkezését: kovari@paradigmaariadne.com