zeneművészet

Esemény

2020-07-18 19:30:00

Debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Gyöngykoszorú

Klasszikus magyar költők ismert vagy kevésbé ismert költeményei zenei köntösben

Kapcsolódó személyek:

  A koncertanyagban dalként elhangzó magyar költészeti gyöngyszemek - mint például József Attila Óda c. verse, Pilinszky János Apokrif c. verse vagy Arany János Tetemre hívás c. balladája- a karantén ideje alatt lettek megzenésítve. Az elhangzó vers-dalokat Szent István intelmei Imre herceghez című szöveg-emlékünk esszenciális, szentecia-szerű szövegrészleteibe ágyaztam bele, illetve fűztem fel, mint egy gyöngykoszorút. Legfontosabb vezérelvem a válogatásban és szerkesztésben a hit megtartó ereje, illetve az Isten-kereső ember, az alapvető lét-kérdésekkel küzdő ember és a szerető-szerelmes ember problematikája volt. Ezek a kérdések a mai ember számára is ugyanúgy érdekesek, elgondolkodtatóak, kortól és történelmi környezettől függetlenül.

   Hangszeren kísér Dargó Gergely (zongora, harmonika, cajón), Szabó Krisztián gitárművész, Albert Szilárd hegedűművész, valamint Pusker János cselló-művész.

  A produkció a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjprogramjának és a Csokonai Nemzeti Színház támogatásával jött létre. Köszönet érte.

Video-trailer a koncert előkészületeiről elérhető a  https://youtu.be/cuUTaheX06I linken.