Hajóval, motorral, stoppal Borneótól Szumátráig.
Interjú Krulik Ábel utazó fotográfussal az Ozone TV-n.
Ozone TV: Miért költöztél? Mikor döntöttél és mennyi időre mentél először?
Krulik Ábel: A komoly döntés az átköltözés előtt nagyjából egy évvel történt meg, de azelőtt már évekkel érlelődött bennem hogy ez lehet egy olyan célpont, ahol nemcsak utazni szeretnék és körülnézni, hanem akár ott élni is. Mivel annyira hatalmas - több mint 17 ezer sziget - ezért lehet folyamatosan utazni is, még így is lehetetlen bejárni egy átlagos élethossz alatt.
Miért pont oda? Miért fogott meg ennyire?
Nagyon sok jó történetet hallottam róla már korábban is barátoktól, illetve olyanoktól akik ott éltek, utánanéztem hogy ez milyen hely, láttam hogy itt általában jó idő van,
meleg van.
Először Jáva szigete volt a célpont?
Először Jáva volt, sőt az idő nagy részében közép Jáván éltem, több mint három évig, és az utolsó, körülbelül egy évet töltöttem Balin és közben ez alatt az idő alatt sok szigetet
bejártam. Nem az összeset mert ugye említettem hogy több mint 17 ezer sziget van.
Utazó vagy, de mellette kicsit máshogy nézed a világot, mert hogy fotográfus is egyben. Mik voltak a szempontok, ilyenkor hogyan utazol?
Igazság szerint indonéziában útközben az volt a nehéz - főleg a legelején - hogy ne álljak meg minden sarkon fotózni és ne töltsek el ott egy órát, mert annyira lenyűgöző volt a
táj is, az emberek is, és ahogyan élnek. Tehát igazság szerint ez bármely fotósnak egy Kánaán volt kezdésre. Aztán persze hozzászokik az ember, ilyenkor pedig azt kell megtanulni, hogy mégis hogyan tudom fenntartani az érdeklődésemet, hogy észrevegyem azokat a dolgokat amikben már igazából benne élek.
És mi volt utána, ami végül is központi téma lett?
Az első évben csináltam egy kísérleti dokumentumfilmet és abban tulajdonképpen a víz egy végigvonuló motívum. Valamennyire benne vannak a helyi különböző vallásoknak a
vallásgyakorlási szokásai, a piacok, a mezőgazdaság. Tehát a helyi mindennapi életet próbáltam összefoglalni benne. Be lett mutatva három országban, Magyarországon mozikban is több alkalommal.
Akkor ez volt a dokumentumfilm. Fotóid hogyan alakultak?
Tavaly márciusban a fotóhónap keretében volt egy egyéni kiállításom a B32 Galériában "Távoli Tengerek Közt" címmel és ott az azt megelőző másfél év munkáiból válogattunk. Ez gyakorlatilag nemcsak Indonéziát, de kilencven százalékban azt ölelte föl.
Amikor még nem volt letelepedés, akkor hogyan utaztál?
Alacsony büdzséből utaztam, időm korlátlanul rendelkezésre állt, anyagiak kevésbé és ebből kellett kihozni azt, hogy minél nagyobb részeket felfedezzek. Remekül sikerült, mert ennek köszönhetően ez egy lassúságot eredményezett. Az volt hogy leginkább motor és hajó, ezek kombinációja, vagy akár stoppolás például, de a repülést azt többek között anyagi okokból is kihagytam. Teljesen más élmény mondjuk hajóval utazni vagy egy kompra feltolni a motort és ugyanúgy utazni mint ahogyan a helyiek, jobban meg lehet ebben merítkezni, megismerni a helyi kultúrát, mert a többség ilyen módon közlekedik.
Azt mondod, hogy a Fülöp - Szigetek az egy egész hónap volt, csak autóstop, csak motor, akkor mekkora területet lehet bejárni?
Mi északról elindultunk, Luzonról a legfőbb szigetről, ahol a főváros, Manila is van, Dél felé. Igazság szerint annyi volt az itinerünk hogy dél felé és majd lesz ahogy lesz és ez
így is történt. Élményben rengeteg volt, egy hónap alatt is nagyon sok élmény ért, ez jelent hideget - meleget is, de fantasztikus volt, nagyon-nagyon szerettük. Viszont amikor
utólag ránéztünk a térképre, akkor láttam hogy ez igazából csak "ennyi"... Persze sok, több ezer kilométer, rengeteg hely, de ott is el tudnék tölteni egy-két évet bőséggel.
Azt mondtad, hogy volt hideg is, meleg is. Alapvetően, amikor valaki ilyen szemlélettel utazik, akkor sok váratlan helyzettel találkozik, amit meg kell oldani?
Igen, ezt meg tudom erősíteni. Főleg, amikor az ember belekezd ebbe. Lehet, hogy már próbálta Európában, vagy a "közelben" úgymond, de az egész más, annyira mások a szokások. Hiába írták például pont a Fülöp szigetekről azt, hogy az egyik legjobban stoppolható ország, azt elfelejtették odaírni a bloggerek, hogy bizonyos szigeteken, ahol van turizmus. De ahol nincs turista ott a helyi személyszállító közlekedési eszközök közül kell a néhány privát autót kihalászni valahogyan, ami szinte lehetetlen, utána egyrészt nem tudnak angolul mi meg nem tudunk tagalogul, és ha még meg is tudjuk magunkat értetni, akkor is a stoppolás, mint koncepció teljesen érthetetlen számukra. Legalábbis azokon a szigeteken ahol nem nagyon van turista.
És ilyenkor mi van, meddig vársz?
Volt amikor lefújtuk, akkor busz lett helyette, amin mondjuk csirkék is utaznak, vagy bizonyos utasok az embert hajlamosak lehányni hátulról. Ezek érdekes tapasztalatok, ott
helyben, élőben egy kicsit bizarr tud lenni elsőre. De mi már nem kezdőként érkeztünk oda, szóval ez nem "vágott annyira pofán" minket. A váratlan helyzetekhez szerintem tudni kell alkalmazkodni.
Viszont akkor a hétköznapi életedben mindent könnyen kezelsz?
Szeretnék.. De tény, hogy ez fel tudja vértezni az embert egy olyan nyugodtsággal, amit aztán hazajőve is használhat nehéz helyzetekben. Erre kell valahogy mindig megpróbálni
visszaemlékezni, hogy voltunk már sokkal nehezebb helyzetben is az életünkben, akkor valahogy megpróbálom ilyenkor felidézni azt, hogy hogyan tudtam nyugodt maradni. Mert ugye az nem segít ilyenkor, ha az ember elveszti a fejét és akár elkezd kiabálni egy vélt, vagy valós lehúzás vagy átverés esetén, az ott sem nagyon segít. Ugyanakkor meg van, amikor muszáj...
A teljes interjú az alábbi linken tekinthető meg: