HALÁL – TEMETŐ – SÍREMLÉK

XIII. KORTÁRS KERESZTÉNY IKONOGRÁFIAI BIENNÁLÉ: HALÁL – TEMETŐ – SÍREMLÉK

címmel országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást rendez 2026. szeptember 19. – 2027. január 3. között között a kecskeméti Cifrapalota földszinti termeiben.

A kiállítás tematikája (Halál – temető – síremlék): „Az ÓSz a halált az ember teremtett mivoltával magyarázza: porból vagy és porrá leszel (Ter 2,7). Ez minden testi létező útja (1Kir 2,2; Jób 16,22), ezért az élet a legnagyobb jó (Péld 3,16). Isten az ura az életnek és a halálnak, ő ad hosszú életet és ő veszi el azt. A halál annak kifejezője, hogy az ember nem Isten, hanem teremtmény, akinek földi élete véges. A halál büntetés, a bűnbeesés következménye (Ter 3), a korai és hirtelen halál még inkább az. Isten életre teremtette az embert, de az bűnével elszakadt tőle, azért elvesztette az élet ajándékát (lásd élet fája). [...] Másrészt azonban a halál alapvetően új értelmet nyer attól, hogy Isten megtestesült Fia, a 'valóságos ember' Krisztus is halandó, és ezt Ő egészen a keresztáldozatig vállalta.” (Magyar Katolikus Lexikon) „A halál ítéletes voltát juttatja kifejezésre az a szemléletmód, amely azt egy többé-kevésbé perszonifikálódott hatalomnak látja, amely legyőzi az embert (Ruth 1,17; Zsolt 18,5; 49,15; Jer 9,20; Jel 6,8; 20,14). A halál ereje azonban Istennel szemben relatív. [...] A halál tragikus következménye az emberre nézve az, hogy megszakad az Istennel való minden kapcsolat (Zsolt 6,6; 88,9kk; Ézs 38,18 vö. Lk 16,19kk). A halál magányba és felejtésbe taszítja az embert (Zsolt 88,6; Préd 9,4kk). Ebben az összefüggésben a halál olyan katasztrófa, amely kérdésessé teheti magának az emberi létnek az értelmét (Jób 17,13kk; 21,26kk; Zsolt 88,7kk). [...] Az ÚSZ egybehangzó, és gyakorlatilag minden iratában kinyilvánított és megfogalmazott tanítása szerint Krisztus győzedelmeskedett a halál ereje és hatalma felett… [...] Feloldotta a bűn és a halál közötti, az ő váltságmunkáját megelőzően elválaszthatatlan összefüggést, amennyiben mindkettőnek a terhét magára vette anélkül, hogy őt magát bűn terhelte volna (Mt 16,21 par; 26,28 par; Jn 1,29; Róm 8,3; Zsid 2,14; 1Pt 3,18; Jel 1,5). Ezzel megszüntette a halálnak azt a következményét, hogy az a végleges megsemmisüléssel járna együtt.” (Keresztyén bibliai lexikon) Természetesen a halálról való elképzelések más vallások, kultúrák számára is központi téma volt, van és lesz: „Mert a halál dühöngő isten, vérszomjas, mint a hím-oroszlán / s alattomos, mint sima párduc – jaj az egyszer megszületettnek! [...] Ember-e még, mondd, a halott is? Ugye, hogy nem? / Ő már nem ember! / Alvóhoz hasonlít, de mégsem! Aki meghalt, nem álmodik már! / Szoborhoz hasonlít, de mégsem! Holt kő az, de nem is volt élő! / A halál mindenhez hasonlít, de nem azonos semmivel sem!«” (Gilgames, Zászlós Levente fordítása) Ahogy a zenében, irodalomban, vizuális művészetekben is: „…Ki hordaná e terheket / Izzadva, nyögve élte fáradalmin, / Ha rettegésünk egy halál utáni / Valamitől – a nem ismert tartomány, / Melyből nem tér meg utazó – le nem / Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a / Jelen gonoszt, mint ismeretlenek / Felé sietni?” (William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi. Fordította Arany János)

Választott témánkat egyrészt a korábbiakhoz (pl. hét főbűn, apokalipszis, prófécia) hasonlóan világunk jelenlegi helyzete (járványok, háborúk, klímaválság) teszik sajnálatosan még aktuálisabbá, másrészt a halál önmagában is az egyik legtöbbet megjelenített, leggazdagabb, legtöbb jelentéssel bíró szimbólumkör.