Esemény

2021-09-26 09:45:00

Szilvásvárad, Lipicai Lovasközpont

Hungarikum Gálakoncert

Az Operettissima és az Állami Ménesgazdaság közös szervezésében megvalósuló Hungarikum Gálakoncert az előadóművészet szemüvegén keresztül, annak lehetőségei, különlegességei és sajátosságai segítségével mutatja be nemzeti értékeinket, tradícióinkat, büszkeséginket: hungarikumainkat.

A hangverseny öt oszlop – a népzene, az operett, az opera, a magyar nóta és a világzene – köré épül, és vezet végig minket egy délutáni utazás keretében a több mint ezeréves kultúránk történelmén. A Hungarikum Gálakoncert fellépői az öt műfaj legnépszerűbb, elismert képviselői, műsoruk pedig az öt művészeti ágazat esszenciáját öleli fel. A több mint 100 színpadi közreműködőt felvonultató koncert látványvilága megidézi kulturális tradícióinkat, képzőművészeti, épített és innovációs értékeinket. A hangversenyt kiegészíti egy utazókiállítás, amely szintén arra hivatott, hogy közelebb hozza a magyar kultúra bástyáit a befogadókhoz.

„Az élsport és az előadóművészet abban a tekintetben egy tőről fakad, hogy a lelátókon vagy a közönség soraiban közösen élünk meg élményeket, ugyanazt érezzük és éljük át egyszerre több ezer emberrel. Abban bízunk, hogy ez a koncertsorozat hagyományt teremt arra, hogy az óriási sportlétesítmények lehetővé tegyék a közösségi élet újabb színterén való találkozást” – foglalta össze a projekt célkitűzését dr. Vadász Dániel, az Operettissima tulajdonosa és producere.

A koncert egyik fellépője, Oszvald Marika, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő szerint: „Ezt a koncertet imádja a közönség, és én is, résztvevőként és szemlélőként egyaránt. Hatalmas élmény átélni, nem találkoztam még ekkora volumenben ilyen változatos műsorral. Nagyon örülök, hogy a részese lehetek, megtiszteltetés” – fogalmazott a művésznő, aki korábban már részt vett a produkció békéscsabai, győri, kaposvári, debreceni és szegedi előadásában.

A rendezvény az Állami Ménesgazdaság évadzáró eseménye, mellyel a környékbeli települések lakóinak szeretne köszönetet mondani a 2021-es versenyszezonért.

A Hungarikum Gálakoncerten fellépnek:

Bangó Margit, Fischl Mónika, Kállay Bori, Oszvald Marika, Szalóki Ági, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Molnár Levente;
Jávorkai Sándor és Jávorkai Ádám, Kovács Zoltán;
Magyar Állami Népi Együttes, Táncverzum Balettkar;
Pálházi Bence Bandája;
Vadász Károly és Zenekara;
Kodály Filharmonikusok Debrecen

Alkotók:

Zenei vezető, karmester: Somogyi-Tóth Dániel
Koreográfus: ifj. Zsuráfszky Zoltán
Szerkesztő – rendező: Novák Péter

Forrás: https://kekesonline.hu/2021/09/22/_latvanyos-hungarikum-galakoncert-szilvasvaradon/