irodalom

Hír

2025-10-15 11:02:35

Jókai, Mikszáth, Krasznahorkai és természetesen: Gyula

Beszámoló egy gyulai olvasókör első találkozójáról.

A Gyulai Vigadóban került sor Nagy-Laczkó Balázs, az MMA irodalmi alkotói ösztöndíjasának vezetésével 2025. október 10-én a Gyulai POKET-Jókai Olvasókör első nyilvános találkozójára. Az eseményre voltak akik baráti csoportként, párokként és olyanok is, akik egyedül érkeztek. A program bemutatása után (gyulai olvasókör lévén) szó esett a friss Nobel-díjas gyulai származású szerzőről, Krasznahorkai Lászlóról, személye és írásai kapcsolatáról a várossal és Jókaival, ahogy szóba kerültek a történelmi gyulai olvasókörök is. Ezt követően játékos formában ismerkedtünk egymással és azzal, mit is jelent számunkra az olvasás, illetve az irodalom. Az esemény a kötetek kiosztásával, derűs jövőbe tekintéssel zárult.

A fotókat az olvasókör lelkes tagja, a pályakezdő író: Molnár Eszter készítette.