Jössz táncolni - Dokumentumfilm és beszélgetés férfi-nő szerepekről

Redő Júlia néptáncos, táncpedagógus, koreográfus, kommunikációs tréner első filmjének bemutatója Szigetmonostoron.
A témát a hagyományaink, a táncba hívás és az ezekben megmutatkozó párkapcsolati helyzetek inspirálták. A 30 perces kisfilm bemutatja, hogyan volt régen, és hogy történik napjainkban a táncalkalmakon egymás megszólítása.

“Megszólal a muzsika, egy férfi, felkapja a fejét – Hooo! – mondja, majd eldobja a cigijét, és odaint a padon ülő nőnek, aki elmosolyodva áll fel, és elkezdenek táncolni. „Jössz táncolni? – Megyek hát!” – Lehet halkan hallani, ám ez a párbeszéd, nem is tőlük hangzik el! A mellettük álló két férfi „szinkronizálja” a mókázva a történéseket… Annyira megragadott ez „közvetített” spontán pillanat egy archív néptánc felvételen, hogy elkezdtem szenvedélyesen foglalkozni a táncba hívások gazdag világával. Lenyűgöző, hogy mennyi emberi érzés: lelkesedés, öröm, megbecsülés, ugyanakkor szorongás, szégyen vagy beletörődés is övezheti ezt a helyzetet.

Merthogy mi is valójában ez a sűrített mozzanat? Egy nagyon izgalmas átmeneti terület: egyfelől a közösség normái, íratlan törvényei szigorúan szabályozták. Másfelől mégis személyes gesztusok is megjelenhettek benne, ahogy a tánc varázsába, önfeledt örömébe lépve spontán megnyilvánulunk. Ez a kétféle hatás olykor egymással szöges ellentétben állhat.

Tanulmány viszonylag kevés íródott a témáról. Táncalkalmakon elkapott pillanatokból, és a falusiak beszámolóiból azonban több mint 150 példát gyűjtöttem össze a Hagyományok Háza médiatárából, melyből egy cikkem jelent meg a Folkmagazinban.

A “Jössz Táncolni!” című dokumentumfilmbe ezekből az archív felvételekből is válogattam, és itt már az is foglalkoztatott, hogy hogyan él a hagyomány tovább bennünk? Így interjúkban és közös beszélgetésekben megszólalnak mai tizenéves lányok, fiúk, és megosztják legbelső élményeiket és gondolataikat már évtizedek óta táncházba járó férfiak és nők is.
Hiszen ahogy a szüleink, nagyszüleink gondolkodtak arról, hogy hogyan szólítsák meg egymást, abból van, ami tudatosan, de sok minden észrevétlenül is bennünk él. Hat a bensőséges kapcsolatainkra, arra, ahogy a vágyainkat és igényeinket, illetve a határainkat ki tudjuk fejezni. Azt gondolom ez a képességünk a boldogság és harmónia egyik kulcsa.”