Kalligráfia
Kvartér Fotóművészeti Csoport negyedik közös kiállításának célja a kép és szöveg egymáshoz való viszonyulása mellett a napjainkban egyre inkább háttérbe szoruló kézírás-szépírás sajátosságainak, illetve ennek fotográfiai megfeleltetéseinek vizsgálata.
A ma embere alapvetően kétféleképpen igazodik el a látható világban: vizuális jeleket értelmez, és/vagy verbális jeleket olvas. Ki-ki próbát tehet, s eldöntheti, ő maga a képek és a szövegek egymásmellettiségében először a képi jeleket próbálja-e megfejteni, s aztán olvassa a hozzátartozó információkat, vagy ellenkezőleg: kibetűzi a szöveget, s annak ismeretében értelmezi csak a képet. A többség az írott jelek hordozta üzenetekben ismeri ki magát biztonságosabban, de akadhat olyan is, aki fordítva, a képekből olvas jobban. A jelenség számos tudományág kutatási területe és a fotóművészetben is megdöbbentő alkotásokat inspirált.
A Kvartér Fotóművészeti csoport - Drégely Imre, Haid Attila, Herendi Péter, Molnár Zoltán fotográfus - negyedik közös kiállításának célja a kép és szöveg egymáshoz való viszonyulása mellett a napjainkban egyre inkább háttérbe szoruló kézírás-szépírás sajátosságainak, illetve ennek fotográfiai megfeleltetéseinek vizsgálata, valamint olyan képek létrehozása, amelyben a képi és a nyelvi jelek egyenrangú módon, egymást kiegészítve, esetleg ellentmondásban jelennek meg.
Kvartér Fotóművészeti Csoport weboldala: https://kvarter.e3.hu/
Kvartér Fotóművészeti Csoport facebook oldala: https://www.facebook.com/KvarterFotomuveszetiCsoport
Megnyitó: 2021. november 2. kedd 18:30 / Opening: 2nd NOVEMBER 2021,TUESDAY at 6:30PM
Megnyitja / opening speech: Nagy Zopán költő, fotográfus, / poet, photo artist
Megtekinthető: 2021. november 13-ig; nyitva: kedd - szombat 14 -18 h / On view until 13th November 2021, Tuesday-Saturday 2pm - 6pm
Art9 Galéria 1092 Budapest, Ráday u. 47. Tel: +36 20 5812879 / e-mail: art9egyesulet@gmail.com, web: www.art9.hu