Esemény

2019-02-19 15:10:00

Budapesti Műszaki Egyetem, K épület, Középülettervező Tanszék

Kutatói előadás a Műegyetem Doktori Iskolájában

A BME Építőművészeti Doktori Iskola Kutatásmódszertan óráján ismerteti a Cs. Juhász Sárával és Csaba Lászlóval kapcsolatos kutatásait Kovács Dániel művészettörténész, az MMA ösztöndíjasa.

A Doktori Iskolában oktató Szabó Levente építész felkérésére ismerteti meg a hallgatókkal az eddigi kutatási eredményeket Kovács Dániel művészettörténész, az MMA ösztöndíjasa. A 2018 ősze óta zajló építészettörténeti kutatás folyamata releváns módszertani ismereteket kínál a Doktori Iskola hasonló kutatásokban résztvevő diákjai számára is. 

A kutatás részeként megkezdődött a teljes műkatalógus létrehozása. Cs. Juhász Sára esetében az 1948-1998 közötti aktív időszakban 52, Csaba László esetében az 1948-1993 közötti aktív periódusban 77 önálló alkotást, valamint 24 közös művet sikerült azonosítani. Az erre a célra létrehozott Excel-katalógusban nyomon követhető, milyen adatok és dokumentumok (vázlatok, skiccek, tervek, építkezési dokumentumok és fotók, épületfotók, publikációk) állnak rendelkezésre; később ennek segítségével számozással is rendszerezhetőek (katalogizálhatóak) lesznek a tárgyak.