
művészetelmélet, színházművészet
Esemény
2025-05-29 13:40:00
SZTE Eötvös Loránd Kollégium, Szeged
Látni lehunyt szemmel (konferencia-előadás)
Cseh Dávid három nó-drámában vizsgálja a vakság kérdését a III. Eötvözet SZITU Konferencián.
Látni lehunyt szemmel - A szeretet természetéről a Jorobosi 弱法師, Szemimaru 蝉丸 és Kagekijo 景清 című nó-drámákban
Számos hagyományos japán nó-játék foglalkozik a vakság kérdésével, amelyet különleges megvilágításba helyez a buddhizmus valóságszemlélete. A Zeami Motokijo (?1363-?1443) által definiált két művészet, az ének és a tánc által meghatározott műfajban ráadásul a vak szereplők kiemelten látványos jelenléttel bírnak a nó-színpadon: örökké lehunyt szemű maszkban, fapálcával a kezükben botorkálnak-táncolnak a nó-előadások tetőpontján. Két ifjút száműz két apa, egy hős harcos pedig magától vonul ki a társadalomból. Közös bennük, hogy mind örök sötétségben élve kapaszkodnak a fény emlékébe… és mindegyiket egy családtagja látogatja meg, aki segíteni akar rajta.
Cseh Dávid előadásában e három nó-dráma összevetésével próbálja megérteni, mit is jelent a középkori nó-hagyományban a vakság képzete. Ehhez nemcsak a három szöveget és a téma szempontjából releváns szakirodalmat vizsgálja majd, hanem segítségül hív példákat a nyugati drámairodalomból is azért, hogy megvilágítsa, mit is jelent a lehunyt szemmel való látás – ez a különös „másként látás” – a mélyen buddhista nó-játékban.
(Az összefoglaló az előadás hivatalos absztraktja nyomán készült.)
A konferencia teljes programja elérhető: itt.
Facebook-esemény: itt.
Cseh Dávid tudományos adatlapja az academia.edu-n: itt.