zeneművészet

Hír

2020-10-02 09:30:00

3980 Sátoraljaújhely, Kossuth Lajos tér 5

Lavotta 200

A verbunkos triász hírhedt alakjának emlékét számos ábrándkép torzította az elmúlt kétszáz év során. Regényes élete még ma is elvitatott szerzőségű alkotások mentén él a köztudatban. Mennyire bizonyítható a kérdéses hitelű művek eredete? Magam is erre kerestem a választ, bizonyítékot is találva rá.

Kapcsolódó személyek:

„Magyar zenetörténeti kérdések Lavottán innen és túl” címmel került megrendezésre az a konferencia, melynek egyik előadójaként három téma kapcsán fejthettem ki észrevételeimet, felfedezéseimet és kételyeimet. Először egy „Mezei álom” címmel elhíresült verbunkos tétel kétessé lett szerzősége okán, másodszor a Cserebogár-dallam eredet-legendáihoz fűződően, végül Liszt: 3. Magyar rapszódiájának eddig ismeretlen forrásaival kapcsolatban. Előadásom a konferencia szervezőjének, Dombóvári Jánosnak felkérésére, a többi előadó szövegével együtt, egy önálló tanulmánykötetben is meg fog jelenni, 2021 során. Mivel az első téma alapgondolata az előadást követő, újabb felfedezéseim során árnyaltabb lett, így annak szövege is bővített formában kerül majd publikálásra „Legfeljebb álom?” – a legnagyobb magyar egyik zenés naplóbejegyzését idéző – címmel, mely épp Lavotta halálának évéből származik.

Kapcsolódó fájlok