MATE Településmérnök hallgatói Csongrádon
Június elején a műhelyhetek keretében Településmérnök hallgatókkal Csongrádon jártunk. A két hetes műhely kertében 3 napot a helyszínen töltöttünk. Az első napon polgármester úr köszöntött majd Dr. Gyöngyössy Orsolya néprajzkutatómutatta be a város történelmét. A többi napon a 3 tervezési helyszínt játuk be és sok érdekes és izgalmas programot szervezett még nekünk Varga Júlia főépítész asszony. Az első pár nap tapasztalatait a hét második felében összegeztük, majd megkezdődött a tervek kidolgozása. 3 helyszínt érintett a tervezés, a holt Tisza partját a Körös torkot a műemléki Belvárossal egységben valamint egy új városperemi fejlesztési területet.
A hallgatók a második hét végén prezentálták a munkáikat melyen főépítész asszony is részt vett.
A munka olyan sikeres volt, hogy a helyi média interjút készített velünk és többször leközölte, valamint a hallgatói terveket kiállították a városházán.
https://business.facebook.com/photo.php?fbid=583416373959426&set=a.548957947405269&type=3