Megalakult a Magyar Jazzművészek Fóruma
Megalakult a Magyar Jazzművészek Fóruma, új, országos szakmai érdekképviseleti szervezet, amivel új
Az alapítók: a hazai jazzélet meghatározó alakjai
A Magyar Jazzművészek Fóruma alapító tagjai között a magyar jazzélet elismert előadói, zeneszerzői és oktatói is szerepelnek, többek között:
A fotón láthatók: Dr. Gyémánt Bálint, Gyányi Marcell, Bacsó Kristóf, Cseke Gábor, Harcsa Veronika, Fekete-Kovács Kornél, Ávéd János, Lukács Miklós, Oláh Krisztián (elnök)
További alapítók: Ajtai Péter, Borbély Mihály, Dés András, Dés László, Dresch Mihály, Fenyvesi Márton, Gőz László, Dr. Hárs Viktor, Pátkai Rozina, Dr. Szabó Dániel, Szalóky Béla.
Céljuk, hogy egységes platformot teremtsenek a műfaj alkotói, előadói és oktatói számára.
A Magyar Jazzművészek Fóruma azzal a küldetéssel jött létre, hogy a jazz művészeti értékét és társadalmi szerepét a jelenleginél jóval erőteljesebben képviselje. A szervezet szerint a magyar jazz nemzetközileg elismert, magas művészi értéket képviselő terület, amelynek intézményi és finanszírozási háttere azonban nincs arányban a műfaj teljesítményével.
A Fórum céljai között szerepel:
- a jazz önálló művészeti státuszának megerősítése;
- a támogatási rendszerek átalakítása és átláthatóbbá tétele;
- a művészek szakmai és egzisztenciális biztonságának javítása;
- a jazz társadalmi láthatóságának növelése.