Hír

2020-07-23 20:08:00

Bérbaltavár

Megáldották a felújított bérbaltavári templomot

Császár István általános helynök áldotta meg a Szent Miklós tiszteletére szentelt és az elmúlt években felújított bérbaltavári templomot. Az ünnepségen köszöntőt mondott Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Némethné Beczők Bernadett, Bérbaltavár polgármestere.

Császár István általános helynök áldotta meg a Szent Miklós tiszteletére szentelt és az elmúlt években felújított bérbaltavári templomot.
Az ünnepségen köszöntőt mondott  Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Némethné Beczők Bernadett, Bérbaltavár polgármestere, Kovács Mária, a bérbaltavári egyházközség elnöke.

Az elmúlt évtizedekben voltak ugyan kisebb-nagyobb felújítások, de a kétezres évekre leromlott a templom állaga. Főleg a tetővel voltak gondok, tette hozzá Déri Péter. Így ezzel kezdték meg 2013-ban a felújítási munkákat, valamint ekkor került sor a toronysüveg rendbetételére is. 2018 és 2020 között újabb pályázati források, állami és egyházmegyei támogatások és a hívek nagylelkű adományai révén folytatódhatott a templom megújulása. Falkutatási munkák mellett elkészült a műemléki terv, a megmaradt történeti anyagokat - az egyházi visitációs jegyzőkönyveket - lefordították latinról magyarra. Sor került a templom külső tatarozására, szigetelésére, megoldották a csapadékvíz elvezetést, parkolókat alakítottak ki a gépjárműveknek. A templombelső részleges festését is elvégezték, kicserélték az elektromos vezetékeket, a lámpatesteket, 1 ablak kivételével valamennyi nyílászárót. Restaurálták a gyertyatartókat, a szobrokat, a tartó állványokat.  A templom környezetének parkosítása 2020 őszén valósul meg a nyári meleg miatt.

A műemléki védettség alatt álló templom felújítási terveit Bakucz András építész (BORDER Építésziroda) készítette el.

Források és további média-anyagok:

https://www.martinus.hu/hirek/10043/megaldottak-a-felujitott-berbaltavari-templomot

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-legkisebb-telepulesekrol-sem-feledkezik-meg-a-kormany-8399943/

https://www.magyarkurir.hu/hirek/megaldottak-felujitott-berbaltavari-katolikus-templomot

https://www.vaol.hu/galeria/templomszenteles-berbaltavaron/1