Hír

2021-03-02 09:10:00

Déryné Központ

Megjelent a Déryné magazin

A színházi szakma eddig perifériára szorult területeit támogató Déryné Program a járvány ellenére elindult, és - amennyire a vírushelyzet engedi - próbák is zajlanak. A Déryné magazin erről a különleges időszakról számol be. A lapban megtalálható a program legendás névadójának bemutatása is.

A Déryné program négy alprogramjával széles körben szólítja meg a magyar színházi élet résztvevőit, s karolja fel a kulturális fejlettség növelésében érdekelt térségeket, valamint a kistelepüléseket, az elérés mellett minőségemelést indukál. A Déryné Program olyan hiánypótló kezdeményezés, amely összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeire.

A Déryné program négy alprogramból áll, így tagolva egységekre a célkitűzéseinket. Megszólítja egyszerre a kőszínházakat, az alkotótársulásokat, peremfeltételek nélkül a befogadó intézményeket, a kultúrafogyasztókat és a különböző kulturális hozzáférést korlátozó akadályokkal küzdő tömeget.

Az Országjárás alprogram keretében anyagi források biztosításával és koordinációs szerepével színházi produkciók országos utaztatását végzi a Déryné program. A Barangoló alprogramja lehetőséget és szakmai támogatást nyújt pályájuk elején lévő előadóművészeknek és fiatal, kőszínházi struktúrán kívüli alkotóközösségeknek ötleteik megvalósításához. A Vándorszínház alprogram előtérbe helyezi az alig néhány száz lelkes települések elérését, valamint a fesztiválok, táborok minőségi programkínálat bővítését célozza. A Déryné program negyedik pilléreként megalapítottunk egy kis létszámú saját társulatot, mellyel évi 3-5 bemutató létrehozását és a program keretében folyó tájolását valósítjuk meg.

A teljes programot a Déryné Művészeti Nonprofit Kft, működteti Kis Domonkos Márk ügyvezető igazgató vezetésével. A Déryné program kultúrstartégiai intézménye a Nemzeti Színház.

A Déryné magazin ennek a kezdeményezésnek az első nyomtatott hírmondója. A Malik Andrea által szerkesztett lapban található a Rózsa neve: Déryné című ismeretterjesztő írásom, amely a magyar vándorszínészet talán legjelentősebb alakját mutatja be. A magazin címlapján Tarpai Viktória látható, aki a Déryné ifjasszony című Herczeg Ferenc-darab alapján készült Vidnyánszky Attila-rendezés címszereplője. 

További információk a Déryné Programról: https://deryneprogram.hu/