Megjelent a Média, identitás, lokalitás című kötet
A Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó gondozásában megjelent a Média, identitás, lokalitás című tanulmánykötet.
A Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó gondozásában, Fejős Sándor, Forró Lajos és Pusztai Virág szerkesztésében megjelent a Média, identitás, lokalitás című tanulmánykötet.
Identitásaink megképződését, formálódását számos tényező, ismeret, tapasztalat befolyásolja. Mivel a XXI. században élő ember információinak jelentős részét a médiából szerzi, nem nehéz meglátni a kapcsolatot a média és az identitás fogalma között. Annál nehezebb feladat feltárni ennek a kapcsolatnak a természetét, működését, kiterjedtségét, következményeit. A kötetben olvasható tanulmányok ehhez a nehéz, de napjainkban kiemelten fontos munkához járulnak hozzá. A lokalitás fogalma szintén szorosan hozzákapcsolható a „média” és az „identitás” kifejezésekhez, hiszen a társadalmi jelenségekről csak úgy alkotható hiteles összkép, ha azt a mikroszinten zajló folyamatok, helyi sajátságok figyelembevételével tesszük meg. A helyi jelleg hat az identitásra is, a média pedig mindkettőre. A mediális tartalmak erősíthetik, de gyengíthetik is a helyhez fűződő identitást, az egyes településekhez, régiókhoz kapcsolódó médiumok pedig hű tükrei lehetnek egy-egy korszaknak. Ezt is jól példázzák a kötetben helyet kapott írások.
A kötetben Pusztai Virág A néző identitáskereső törekvései a mozgóképes univerzumokban címmel publikált tanulmányt.
A tanulmány témája:
Az ezredforduló után számos, jelentős változást figyelhetünk meg a fikciós mozgóképes alkotások megformálása és befogadása terén. A filmalkotók egyre részletesebben kidolgozott virtuális környezeteket teremtenek, melyek maximálisan megélhetők, belakhatók. A nézők pedig az egyszeri filmes kalandok helyett egyre inkább igénylik a sorozatokat, illetve azt, hogy a nekik tetsző filmes univerzumokban hosszan elidőzhessenek, odatartozónak érezhessék magukat. Egyre fontosabb, hogy a film ne csupán szórakozást, illetve művészi élményt és tanulságot nyújtson, de támpontokat adjon identitásaink kialakításához is. Az új típusú filmes alkotások kielégítik a néző azon vágyát, hogy általuk élhesse meg önazonosságát. A tanulmány célja a nézői identitáskereső törekvések mögött álló motivációk médiafilozófiai megközelítésű feltárása.