Hír

Sepsiszentgyörgy

Minden eddiginél több alkotó jelentkezett a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé idei pályázati felhívására

Lezárult a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé nevezési szakasza.

Lezárult a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé nevezési szakasza. A rendezvény 14 éves fennállása óta idén jelentkezett a legtöbb alkotó a felhívásunkra. A kilenc hetes pályázati időtartam alatt 926 művész küldte el 2046 pályaművét a világ 68 országából. Elmondhatjuk, hogy a Székelyföldi Grafikai Biennálé világszinten számontartott szakmai megmérettetés, a részvételi szándék pedig presztízs értékű a művészek körében. 

A nagyszámú benevezett mű magas szakmai színvonala alapján a zsűri a biennálé törzsanyagába 350 műalkotást válogatott be. Ezek online formában elérhetővé válnak a biennálé honlapján, illetve elektronikus formában kijelzőkön vetítve a biennálé kiállításain.  

A kiállító felületek kapacitását és a katalógus volumenét figyelembe véve a hét tagú nemzetközi zsűri a biennálé anyagának összetételét a következőképpen rangsorolta: a 350 beválasztott műből az első 250 bekerül a biennálé katalógusába, illetve szerepelnek a kiállításain. 

A 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé beküldési határideje március 30-án éjfélkor zárult, majd ezt követően került sor a zsűrizés első szakaszára április 8–14. között.

A G8 zsűrijét a szakma nemzetközileg elismert képviselői alkotják: Ciprian N. Isac grafikus, a bukaresti “Atelierul de Grafică” tervezőgrafikusa, Bucharest Graphic Days kurátora,  Prof. dr. Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, dr. Tolnay Imre DLA képzőművész, egyetemi tanár – a győri Széchenyi István Egyetemen tanára, dr. Gyenes Gábor képzőművész, egyetemi adjunktus – a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékének tanára, dr. Bordás Beáta, művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Filep Norbert képzőművész és Ferencz S. Apor képzőművész, a biennálé kurátora.

A beválogatott munkák listáját hamarosan közzétesszük a biennálé honlapján.

https://gbiennial.ro/