építőművészet

Hír

2020-10-20 16:00:00

Győr

Modern contra konzervatív

Előadás a két világháború közötti magyar templomépítészetről

Kapcsolódó személyek:

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet támogatásával megvalósuló hároméves kutatás során a két világháború közötti magyar templomépítészetet vizsgáljuk. A modern templomok, mint az új építészeti és művészeti formanyelv példái számtalan vitát váltottak ki saját korukban. E korszak ismert és sokat kutatott, idézett épületei jellemzően mind modern stílusban épültek. Kutatásunk során nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a korszak templomépítészetéről kialakult képet árnyaljuk, s olyan épületekkel is foglalkozzunk, melyek eddig – jellemzően stílusuk miatt – kívül estek a tudományos kutatásokon. Tudományos publikációk mellett előadásokkal igyekszünk szélesebb körben megismertetni e korszak gazdag építészeti hagyományát. Az első előadást a Széchenyi István Egyetemen (Győr) tartottuk meg, az Építész-, Építő – és Közlekedésmérnöki Kar Msc képzéses építészhallgatói számára 2020. októberében. Reményeink szerint a kutatás során lehetőségünk lesz több egyetem építészeti-, művészeti képzésével együttműködni e korszak megismertetésében.