Nagy-Laczkó Balázs: Egyszer volt Gyulán kutyaszínház…

Százhuszonkét éve, 1900 áprilisában Gyulán járt Prechtel Hermann és az ő messze földön ismert kutyaszínháza – és hogy ez a messze földön ismertség, ha máshol nem is, legalább a helyi közönség előtt ismeretes legyen, arról személyesen Prechtel Hermann gondoskodott a korabeli újság hasábjain, hiszen már akkoriban is jól tudták az abban érdekeltek, hogy az ember igazán csak azt tudja szeretni, amit más is. Különösen, ha tekintélyesebb személy, mint mondjuk az „ő császári és királyi fenségeik a toszkánái nagyherceg, Alice nagyhercegnő és fenséges gyermekei.” És ezzel – no meg egy bizonyos Erzsébet corgijaival – seperc alatt bebizonyosodott, hogy a kutyák iránti divatos vonzalom is az alászálló műveltségi javak (gesunkenes Kulturgut) közé sorolandó. Vagy nem.