Népviseletek a magyar mint idegen nyelv oktatásában
A kultúraközvetítés fontos feladata a nyelvtanároknak, aminek tárgya lehet egy magyar népviselet is.
2025. november 14-én került megrendezésre a MANYE (Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete) szakmai napja, ahol volt szerencsém műhelymunkát tartani, hiszen a szervező ELTE BTK Magyar mint Idegen Nyelv Tanszék munkatársa vagyok. A műhely a tanévhez és az évkörhöz illeszkedő tematikát követett és négy nagyobb egységre osztottam: népmese, téli ünnepkört, a farsang és a Népviselet Napja. Utóbbi feldolgozására hoztam a legtöbb példát.
Az oktatókollégákkal megosztottam a 2024. április 24-i témanap tapasztalatait, amikor a külföldi egyetemi hallgatókkal a boldogi tájházba látogattunk, ahol Nagy György és a hagyományőrzők jóvoltából a hallgatók megtekinthették a tájházi gyűjteményt, kipróbálhatták a boldogi nagyrózsa sütését, táncolhattak boldogi táncokat és még a viseleteket is magukra ölthették. A nap folyamán Mohos Zsófia, a Görbeország fotográfusa is elkísért minket. A program zárásaként népviseletes flashmobot tartottunk a Galga mente és a Pest környéki hagyományőrző együttesek közreműködésével.
A jelenlévő kollégákkal megnéztünk olyan magyar mint idegen nyelv tankönyveket, amelyekben explicit módon megjelenik a néprajz és a népviselet, bemutattam nekik a Nefelejcs kártyajátékot, a hozzá tartozó színezőt és keresztrejtvényt. Megosztottam a résztvevőkkel egy memóriajáték ötletét, ami szókincsbővítésre alkalmas, és egy „Ki kicsoda?” játék ötletét is, amivel a páros kommunikációt gyakorolhatják népviseletekről beszélve. Utóbbi prototípusát évekkel ezelőtt el is készítettem, de az továbbfejlesztésre azóta nem került. Utolsó szemléltető eszközként bemutattam a teremben kiállított és általan próbababán öltöztetett magyarvistai népviseletet. A babával az volt a szándékom, hogy olyan élményszerű didaktikai fogást hangsúlyozzak a kollégák számára, amivel fizikailag is meg tudják tapasztalni a tanulók a magyar népviseletek szépségét, részeit, az öltözködés rendjét, az öltözet súlyát stb. A „résztvevő megfigyelés” egy ilyen oktatási helyzetben is fontos tapasztalás lehet a tanulók számára.