Hír

2020-08-12 11:03:00

Orczy út

Online előkészítő munkánk elkezdődött!

Nagy öröm számomra, hogy a Nagy Mari és Krausz Gergő főszereplésével készülő 'Orczy út 'munkacímű előadásunk elnyerte az NKA online előkészítést támogató pályázatát, így az írók, - a korábban ezen a felületen már bemutatott Kovács Dominik és Kovács Viktor - már írják az előadás szövegkönyvét, aminek részletei már ősszel olvashatóak lesznek!

Évekkel ezelőtt, egy albérletben, egy rejtekhelyen levelekre bukkantam, melyből egy szerelem története volt kiolvasható. Hogy kik és mikor hagyhatták ott a borítékokat, sohasem derült ki. Ezeknek a furcsa, rám szakadt töredékeknek a nyomán írtam meg az Orczy út munkacímű előadás szinopszisát, és ez alapján készül a szövegkönyv is.

Az előadás két szerelmes, Betti és Peti történetét meséli el, akik fiatal korukban Peti öngyilkossága miatt szakadtak el egymástól.
Az előadásban Bettit 60 éves, demens nőként látjuk kis lakásában, ahol a világ eseményeitől elzárkózva éli mindennapjait. Gyakran monologizál, képtelen sokáig egy dologra figyelni, ezért amibe kezd, azt többnyire félbehagyja. Az így örvénylő rendetlenség közepén látjuk Bettit, aki értetlenül, de vidáman szemléli a változásokat.Peti, öngyilkossága után itt rekedt élet és halál között. Bár egymás mellett vannak, nem érzékelik egymást. Monológjaikból rajzolódik elénk, kettejük története.
Egy alkalommal, mikor a kettejük által kimondott sorok véletlenszerűen teljesen megegyeznek, Betti hirtelen meglátja Petit. A nő, demenciája miatt először nem ismeri fel a férfit, azt hiszi valami idegen tört be hozzá. De mivel a kísértet beszél, a nő a levelekből lassan ráismer. Az előadás csúcspontján Bettit rosszullét fogja el, aminek során átlép az életet a haláltól elválasztó mezsgyére. Itt ténylegesen összetalálkoznak, és elbúcsúznak egymástól. A találkozás után Betti visszakerül az életbe, Peti pedig átléphet a túlvilágra. Betti viselkedése újra a régi. Látszólag nem emlékszik semmire, talán az egész meg sem történt. Aztán Betti kinyitja a ház ajtaját. Fény, friss levegő és zaj áramlik be.
Betti nem fél többé a kinti világtól. Fürdik a beáramló életben.