Hír

2021-12-21 19:18:00

Budapest

Összefoglaló "A MIKROKOZMOSZ NYOMÁBAN" c. ösztöndíjprogram hetedik ciklusáról

Levendula-keringő sikeres bemutatója, további hangszeres és zenekari művek írása, kipróbálása

A pályázati és egyeztetett munkatervben vállalt ösztöndíjas program aktuális időszaki eredményeinek bemutatása:

1. Az idei tanév őszi, korlátozások nélküli indulásánál folytatódott a már meglévő kis hangszeres darabok gyakorlati alkalmazása. A különböző budapesti zeneiskolák félévi vizsgáin és tanszaki hangversenyein számos kompozícióm fog elhangzani az eddigi összes elkészült kötetből, továbbá országos hangszeres versenyeken is szólalnak majd meg  szemelvények. 
Az egyik legkiválóbb eredmény számomra, hogy egy volt konzis, kínai klarinétos növendékem a klarinét haladó kötetében található „Négy miniatűrt” fogja eljátszani a New Yorki-i Juilliard School felvételi vizsgáján 2022. március 1-jén. 

2. Tovább folytatódott a zenekari kötetek megírása, kipróbálása és előadása is. 
Az idén nyáron befejezett „Levendula-keringő” című, ifjúsági és konzis zenekaroknak szánt darabot 2021. november 22-én mutatta be a Szent István Király Zeneiskola Ifjúsági Szimfonikus Zenekara Horváth Gábor vezényletével az együttes őszbúcsúztató koncertjén hatalmas sikerrel. A tapasztalatok levonása után megállapítottam, hogy a mű technikai szintje talán egy picit meghaladta a betervezett szintet, de ezzel együtt kijelenthető, hogy a darab bepróbálása és eljátszása nagyon hasznosnak bizonyult az együttes tagjainak számára. 
2022 folyamán a mű több alkalommal, újra előadásra kerül.

3. 2021 szeptemberében Záborszky Kálmánnal, a Szent István Király Zeneiskola Tücsökzenekarának vezetőjével átbeszéltük, hogy milyen típusú darabra lenne leginkább szüksége a zeneiskolák tücsökzenekarainak. Véleménye szerinte az alapfokú (vonós) zeneoktatásban az egyik legnagyobb hiányosság a növendékek alapos skáláztatása. Az egyéni és az óra közbeni skálázás önmagában nem elég inspiráló. Ha mindez egy közösségi élményhez van rendelve, azaz a skálák egy zenekari darabba vannak „beleágyazva” a gyerekek majd sokkal nagyobb lelkesedéssel fogják azokat játszani és a jövőben sokkal tisztábban fognak intonálni bármilyen darab eljátszása közben. 
Novemberben el is készült az első, C-dúr és a-moll hangnemeket felsorakoztató, triós formájú „Skála-fantázia”, amit a szólamvezető tanár kollégákkal már ki is próbáltunk. Jelen pillanatban várom a végleges ujjrendeket és vonásokat, amelyeket majd precízen bele fogok illeszteni a partitúrába.
A művet az összes hangnemben szeretném realizálni a következő félévben.
A Skála-fantáziák többször is el fognak hangzani a közeljövőben az együttes különböző hangversenyein és zenei élményt nyújtva fejlesztik majd tovább a gyerekek intonációs képességeit.

4. Szeptemberben elkezdtem egy beás cigánydalokat felsorakoztató szvitet komponálni a legfiatalabb vonós hangszereket tanuló gyerekekből álló együtteseknek. A mű iránt Zsíros Levente, a Kabóca Zenekar vezetője nagy érdeklődést mutatott, szintén a Szent István Király Zeneiskolából. 

5. Az ütőhangszerek kötetének megírását is elkezdtem a szokásos kutatómunkával,  áttanulmányoztam a meglévő pedagógiai irodalmat (Balázs Oszkár-Zempléni László: Ritmusgyakorlatok kezdőknek, Balázs-Kósa-Zempléni: Csengő bongó, Zempléni: Ütős ABC). Szakmai konzultációt eddig Nevelő Jánossal a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ütő tanárával folytattam.