Esemény

2019-10-04 19:00:00

Kanada

Rákóczi szellemében

II. Rákóczi Ferenc emlékút először Kanadában Visszaidézzük a nagy Fejedelem legendás alakját és életét első alkalommal Kanadában versek, dalok, a kortársak visszaemlékezései és naplórészletek segítségével. Előadók: Csadi Zoltán, színész, rendező, Koncz Kriszta és Varga Anita, énekművészek.

Sokan sokféleképpen próbálták már megragadni és felidézni a nagy fejedelem alakját és tetteit. 

Számunkra, magyar emberek számára II. Rákóczi Ferenc jelentősége éppen abban rejlik, hogy minden kornak egyformán adhatott önmagából. A nemzeti eszme fellendülésekor az ő alakját vélték látni a vezető fér­fiak előtt; a hanyatláskor is őt állították követendő például a küzdeni hívatottak elé.

Rendszerint nem önmagáért idézték meg újra és újra alakját, hanem azért az eszméért, amelyért életét áldozta fel.

A függetlenségi küzdelmek idején azt a vezérlő feje­delmet látták benne, aki kikel sírjából, hogy győzelemre vigye a szabadság zászlóját. A világégés után a bujdosó Rákóczi alakja jutott előtérbe, aki azért indult újabb száműzetésbe, mert csak magyar földben tudott pihenni. 

Rákóczi az idők folyamán bár örökké változó, de lényegében mindig ugyanaz a hős maradt: a szabadság eszméjének állandó képviselője, mert: 

Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.

(Arany János)

Előadásunkban versek, dalok, a kortársak visszaemlékezései, valamint naplórészletek segítségével próbáljuk megidézni a nagy fejedelem legendás alakját. 

Szereplők:

Csadi Zoltán                                     Varga Anita                                      Koncz Kriszta

színész, rendező                                 énekes, dalszerző                               énekes, dalszerző

Helyszínek:

Okt. 4, 2019 7:00 pm 

CALGARY MAGYAR KULTÚRKÖZPONT

----------------------

Okt. 5, 2019 6:00 pm – 8:00 pm

TORONTÓI MAGYAR HÁZ

----------------------

Okt. 6, 2019 6:00 pm – 8:00 pm

ÁRPÁD HALL NIAGARA FALLS

Az előadás a RÁKÓCZI FOUNDATION

(80 Carlton Street, Toronto) 

szervezésében a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.