RÉCITAL

Kritika:

Kolonits Klára – varázslatos déli koncert a Capitole-ban

Második találkozás Kolonits Klárával, a Capitole Normájával. Egy szépséges pillanat, tele zenével és érzelmekkel.

A művésznő, aki régóta elismert Liszt-előadó, a koncert első részét ennek a zeneszerzőnek szentelte. Hat dalban felváltva álmodónak, titokzatosnak, rémültnek vagy dühösnek láttuk, minden darab interpretációja más is más volt, mindig új és izgalmas színekkel. Ez a zene általában nem is az én világom, bár az ezer árnyalatú hangját székhez szögezve hallgattam. Robert Gonnella zongorakísérete szintén minden dalban más színeket és más érzelmi világot ábrázol.

A második (operai) rész első számában a művésznő szintén az anyaországát képvisel. Számára az egyik legkedvesebb, általam pedig sose hallott ária – “Nagy ég, remegek!” hangzik el. A koncert hangulata, közönség figyelme fokozódik. Érezzük, hogy egy óriási pillanatban van részünk, a zenei és interpretációs szempontból egyaránt. A hang, jól bemelegedve a dalokban, kibontakozik, a voluménje bővül, lenyűgöző terjedelmet átívelő futamok és staccatók karneváljában száll fel. A művésznő nem csak mélyen éli át, de a közönség felé is közvetíti az ária érzelmi tartalmát, érezzük, hogy a darab nagyon közel áll a szívéhez. A hallgatók még hosszabb, még lelkesebb ovációval fogadnak el az operái számot, mint a dalokat.

Számomra a program legizgalmasabb részének tűnt már előre is a Linda di Chamounix áriája, és azt követő “O beau pays de la Touraine” a Hugenottákból. Az előbbi egy tiszta gyöngyszem, az öröm és a kábító virtuozitás kitörése. Staccatók, trillák, futamok, végtelen díszítések és variációk – az ének-öröm legtisztább lényege. Lenyűgöző, ahogy az énekesnő a legnehezebb technikai kihívásokat látható örömmel és könnyedséggel oldja meg. Nem biztos hogy színpadi előadásban ugyanennyi futamot és variációt énekelne, de ebben a koncertszerű kontextusban az eredmény valami mesés volt – ahogy a következő szám is. Nemesebb színekkel és tartással, ahogy illik egy királynőnek, hajszálnyival visszafogottabb variációkkal – de ugyanolyan precíz, gyönyörű és fényes staccatókkal, trillákkal, háromvonalas regiszterrel. Mit mondják hát, csak mélyen hajolni lehet ekkora technikai tudás és ekkora szív előtt.
Ráadásnak még egy Erkel ária hangzik el. Sokkal drámaibb hatású (ami érthető, mivel a hősnő a saját férjét kéri, hogy ne a közös gyereküket, inkább őt ölje meg). Egyes frázisokban a közelgő őrület jelét vélem hallani. Biztos, hogy ez a zene nagyon közel áll az olasz belcantóhoz, mind az énektechnikában, mind a kifejezésben. Így a koncert a legintenzívebb érzelmek tengerében véget ér.
Egy valóban gyönyörű óra volt, ami túl gyorsan telt el, még sokáig szeretnénk hallgatni!!! Nagyon remélem hogy a következő években újra és újra halljuk Kolonits Klárát a rózsaszín városban.

október 3. 2019, CarayonK, Kévin Carayon