Sose gondoltam volna, az Év Ifjú Mesterének választottak!
Az idén megrendezett 38. Mesterségek Ünnepén az Év Ifjú Mestere díjat vehettem át.
Bevallom őszintén, semmire sem számítottam az idei Mesterségek Ünnepén. Általában minden évben itt szoktam találkozni a követőimmel, no meg persze a vásár hangulatához is hozzájárulok a kis ötvös asztalommal és a portékáimmal is.
Váratlanul ért az egész díjazás, hiszen abban a tudatban voltam, hogy édesapámmal teszek egy kört a vásárban, mert valamiféle közös programot tervez délutánra. Valamit sejtettem, de azt nem, hogy fel fognak kísérni egy színpadra! Meglepetésemre így történt és életem egyik legörömtelibb meglepetésében volt részem. Hálás vagyok, hogy átvehettem Kékedi Lászlótól és Kolozsvári Istvántól a díjat, hosszú túlórázott hónapok után azt éreztem, hogy egy picit megállhatok és élvezhetem ezt a pillanatot... A váza magában is egy gyönyörű szép alkotás, bármikor rátekintek mosolyra kanyarodik a szám.
Köszönöm mindenkinek aki bíztatott és velem volt az idáig vezető úton!
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége idei díjazottjairól itt olvashatnak:
Év Mesetere díj: Makkai Kálmánné kosárfonó, népi iparművész, Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
Év Ifjú Mestere díj: Kovács Levente pitykegomb készítő, a Népművészet Ifjú Mestere, Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesület
Borbély Jolán díj: Sánta Márton fazekas, Duna– Tisza-közi Népművészeti Egyesület
Év Műhelye díj:
*NESZ kis létszámú tagszervezet Műhely díj: Dr. Kresz Mária Alapítvány
*NESZ közepes létszámú tagszervezet Műhely díj: Pest-Budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesület
*NESZ nagy létszámú tagszervezet Műhely díj: Zala Megyei Népművészeti Egyesület
Hagyományőrző díj: Pataki Miklósné szövő-hímző és viseletkészítő, Csillagvirág Népművészeti Egyesület
Király Zsiga díj:
*Bán György furulyakészítő, Iharos Népművészeti Egyesület
*Bárány Mara szálasanyag tárgykészítő, szakoktató, népi iparművész, Pest-Budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesület
*Dériné Érsek Ágnes csipkekészítő, Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesület
*Domján Zsuzsanna hímző, Zala Megyei Népművészeti Egyesület
*Tarsoly Andorné hímző népi iparművész, Cívis Hagyományőrző Népművészeti Egyesület
Aranykoszorú díj: Félegyházi Józsefné csipkekészítő, Aranykapu Népművészeti Egyesület és Magyar Csipke Egyesület
Innovációs díj:
*Kuti Jana viseletkészítő
*Kocsy Márton kovács, Magyarországi Kovácsmíves Céh
*A Holló műhely
A díjátadó megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=zAfRhrKTnHo
Gratulálok minden díjazottnak!