Szitált ima - Interjú Oberfrank Luca képzőművésszel

Mindazt, amit a portfóliódban láthatunk, első közelítésben lehetne szakrális, vallásos, transzcendens vagy meditatív művészetnek is nevezni. Van ezek között olyan jelző, amit te is jó szívvel használsz a saját munkáidra? És olyan, amit semmiképpen nem fogadnál el?

Jobbnak látom a szakralitást vagy transzcendenciát egyfajta belső hangoltságként felfogni, ami egy másik dimenzióból jön, de belülről szentel meg. Itt kapcsolódhat egybe az autonóm művészet fogalmával, ami szintén az alkotó bensőjéből születik meg. Egyébként a bakancslistámon szerepel egy közvetlenül a liturgiához kapcsolható kortárs szakrális műalkotás, például egy oltárkép létrehozása.

 • 

A Castillo Interior, azaz Belső várkastély szövegteste Avilai Szent Teréz azonos címet viselő misztikus művének soraiból épül fel. A Lux Aeterna szintén címazonos parafrázis, annak a Ligeti György-kórusműnek a továbbgondolása, amelyet Kubrick tett híressé mint a 2001: Űrodüsszeia zenéje. Miben tér el egymástól a Ligeti-kotta eredeti képe és a szitanyomatod? Ugyanúgy, változtatás nélkül vetted át a hangjegysorokat, mint Szent Teréz vagy Dosztojevszkij mondatait?

Maga a technikai átfordítás már egy saját nyelvezetet, egy újrakódolást jelent. Azzal, hogy ezekhez a létező művekhez nyúltam, és a kottát hangról hangra, a Belső várkastély sorait pedig betűről betűre lekövettem, beiktattam a saját szűrőmet. Ezek a művek megváltoznak, már nem ugyanazt a kórusművet vagy írást jelentik, mint amiből kiindultam. Persze mindegyik mű egy másik médiumból jött, s így a vizuális megfelelőjük jelenik meg, de szerintem ezekben pont a személyes nyomhagyás az érdekes, ami a folyamat során észrevétlenül beleépül az egyes munkákba.

 • 

„[Á]ltalánosságban az ambiciózus, sikeres kortárs művészet teljesen vallás nélküli. A legtöbb vallásos művészet [...] csak rossz művészet.” James Elkinstől származnak ezek a kijelentések, a szakdolgozatodban olvastam őket. Lehet, hogy szélsőséges vélemény, amihez azt is hozzá kell tenni, hogy Elkins az általánosságban vett transzcendens művészetről már megengedőbben fogalmaz. Az mégis vitathatatlan, hogy nagyon ritka az olyan emlékezetes kortárs képzőművészeti alkotás, ami közvetlenül és pozitívan kapcsolódik a kereszténységhez. Érezted már magad kívülállónak?

Van ebben kihívás is, hogy akármilyen szűknek is tűnik ez a tartomány, mégis megtalálható az a természetes egyensúly, amiben lehet létjogosultsága ma egy szakrális műnek. Ha a saját kétségeimből, lelki vívódásaimból, Istenkeresésemből születik meg egy műalkotás magva, alapkoncepciója, akkor az beleépül abba, és nem is lesz már leválasztható róla. Szerintem ez az őszinteség az alapja a jó művészetnek is. A hangsúlyt a szubjektív spirituális élményre helyező Rudolf Otto írásai – és az általa bevezetett numinózus fogalma – felől nézve a személyesen megélt hit megtalálja a művészet útját is. Persze a kortárs művészeti világban a szakralitás nagyon megosztó. Sok olyan művész van, akik inkább úgy fogalmaznak, hogy az általános értelemben vett transzcendenciával foglalkoznak, és nem tartoznak egyik valláshoz sem. De természetesen élnek, alkotnak más művészek, magyarok is, akik szintén ebbe a bizonyos szűk kategóriába esnek.

részlet Oberfrank Luca és Veress Dani beszélgetéséből
Apokrif Irodalmi Folyóirat • 2020. tél XIII. évfolyam 4. szám

A lapszám képeit Oberfrank Luca művei közül válogattuk.
A borító a Castillo Interior sorozat második tételének felhasználásával készült
(2016, szitanyomás, textil, 70 × 80 cm).