Tanulmány a Kortárs májusi számában

"A sűrítettség, a tablószerű társadalomrajz és a valóság feltárására vonatkozó határozott igény mellett a narrátor némasága, a mellérendeléseken alapuló montázsszerű technika is rokonítja a két szöveget. Nincs főszólam a munkásvonat bemutatásakor sem, mindenki hangot kap itt, az utasok megszólalásaiból, tetteiből áll össze a teljes kép. A szűk kis térben összezsúfolódó tömegről történő tudósítás valójában nem egy vonatot ír le, hanem egy társadalmi csoportot. Tar Sándor itt is kitűnően megmutatja (és végigviszi majd ezt a teljes életműben) a rövid leírásokkal való atmoszférateremtéssel kapcsolatos tehetségét. Úgy tudja megnevezni egy adott csoport, közeg legtipikusabb tárgyait, megidézni szóhasználatát, bemutatni viselkedési normáit, hogy különösebb aprólékosság, hosszú leírás nélkül is autentikusan jeleníti meg a bemutatott világot. Képes felismerni és előtérbe állítani a tipikusat, így kevés szóval is meg tud mutatni egy közeget, jelenséget. A társadalmi küldetés és több formai megoldás rokonítja tehát a Tájékoztatót és A 6714-es személyt, de az is látható, hogy ez utóbbi esetében a szociográfia felől már tesz egy határozott lépést az elbeszélés felé: egy jól behatárolható teret és viszonylag szűkös időintervallumot választ keretnek. Egy vonat szűk terébe zsúfolja hőseit, akik – ahogyan erre már történt utalás – nem valódi hősök, nem kidolgozott karakterek, sokkal inkább egyes típusok képviselői."