Esemény

2022-05-08 19:00:00

Római katolikus templom, Bag (2191 Bag, Templom tér)

Templomi koncert Bagon

A Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Hetein belül megrendezett koncertsorozat utolsó állomásán a bagi Római katolikus templomban Johann Philipp Förtsch, Dietrich Buxtehude és Johann Sebastian Bach művei hangzanak el.

A Budapesti Fesztiválzenekar számára különösen fontos a közösségépítés. Az elmúlt több mint harminc évben a zenekar és közönsége nagy, zeneszerető családdá nőtte ki magát, amely folyamatosan bővül, és együtt éli át az évek során megszületett egység erejét.

Közösségi Heteink egyik célja ennek a családnak a gyarapítása, a már meglévő közösségek összekovácsolása és megerősítése, illetve újak létrehozása a zene erejével. Rengeteg olyan muzsikára nyitott ember él az országban, akit csak a kilométerek és az idő hiánya választ el a BFZ nyújtotta élménytől. Nekik is segítünk azzal, hogy a helyi templomokba visszük ingyenes koncertjeinket. Művészeink a nagyzenekari játék mellett folyamatosan új kihívásokat keresnek.

Öt évvel ezelőtt alakult meg autentikus barokk hangszereken játszó régizenei együttesünk, amelynek produkciói meghatározó részét képezik évadunknak és közösségi tevékenységünknek is. S mi illene a barokk zenéhez jobban, mint egy templom szellemisége, hangulata és akusztikája? Templomi koncertsorozatunkat 2014 nyarán indítottuk útjára, azóta katolikus, református és evangélikus közösségeket is felkerestünk. Legelső hangversenyünket a budapesti Deák téri templomban adtuk; országjárásunk alatt sok helyen megfordultunk Pannonhalmától Soltvadkerten át Sellyéig, sőt egy kis erdélyi faluig, Kaplonyig is eljutottunk.

Programsorozatunk az első másfél évben Bach kantátáira épült; a repertoár később további barokk zeneszerzők műveivel és új műfajokkal bővült. A Fesztiválzenekar örömmel ápolja ezt a nagy múltú zenei tradíciót, és boldogan osztja meg az arra nyitottakkal.

MŰSOR:
JOHANN PHILIPP FÖRTSCH
:
AUS DER TIEFE RUFE ICH, HERR, ZU DIR

DIETRICH BUXTEHUDE:
QUEMADMODUM DESIDERAT CERVUS, BUXWV 92

JOHANN SEBASTIAN BACH
HERR JESU CHRIST, DU HÖCHSTES GUT, BWV 113

KÖZREMŰKÖDŐK:
Kalafszky Adriána (szoprán)
Gavodi Zoltán (alt)
Mészáros Péter (tenor)
Najbauer Lóránt (basszus)

A Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttese
Vezető: Lesták Bedő Eszter