népművészet

Esemény

2020-02-09 18:00:00

Fonó- Budai Zeneház

V. LegényEst

Kerekasztal beszélgetés Kallós Zoltán emlékére, meghívott vendégekkel és fellépő táncosokkal a Fonóban.

Kapcsolódó személyek:

A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes és a Fonó szervezésében idén is megrendezésre kerül a LegényEst rendezvény. A LegényEst a Virágzó Hagyomány programsorozat első állomása, melyet a "Tedd ki a pontot!" Nemzetközi Legényesverseny, a "Fordulj egyet előttem!" Nemzetközi Párostánc-verseny, valamint az "A te lábad fűzfavessző!" Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Legényesverseny követ.

Az V. LegényEst középpontjában idén Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató-népzenegyűjtő kerül, munkássága tiszteletére viseletkiállítással bővítjük a programot.

Meghívott vendégeink:
Balla Ferenc
Dr. Diószegi László
Németh István
Novák Ferenc
Zsuráfszky Zoltán

Moderátor: Novák Péter

Az eseményen színpadra lépnek az előző év Legényesverseny és Párostánc-verseny, valamint a Gyermek és Ifjúsági Legényesverseny díjazottjai, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes és a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes.
A rendezvényt a Bazseva Zenekar kíséri.

A LegéyEst után táncház várja az érdeklődőket.
A belépés ingyenes.

Az eseményt élőben közvetítjük a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes Facebook oldalán.

Rendező: Sánta Gergő