Hír

2021-01-18 00:09:00

SpirituszOnline

Vas Laci kritika érkezett Stuber Andrea tollából

A Vojtina Bábszínház első online premierjét megnézve Stuber Andrea tollat ragadott, és írt a Vas Laci című előadásról, melynek látványát Horváth Márk MMA ösztöndíjas tervezte.

Vas Laci

Vojtina Bábszínház

Stuber Andrea

A Vojtina Bábszínház az elmúlt év végén ünnepelte 45. születésnapját. Ez már emberi és színházi mértékkel mérve is szép kor: a kiteljesedés időszaka. De nyugodtan jöhetnek a következő évek, évtizedek is, mert egy bábszínház úgysem tud megöregedni.

Reschofsky György

A debreceni társulat örömtelien aktív a mostani színházínséges időkben: hétvégenként ingyen közvetíti előadásait. Az évforduló alkalmából levetítette egyik régi sikerét, a Szépen zengő pelikánmadár című 2007-es produkciót. Ezt követően pedig – úttörőként – online bemutatót tartott január elején: a Markó Róbert által rendezett Vas Laci premierjét.

A kortárs irodalomban a népmeseíró státus elég ritka, de Markó Róbertről hovatovább elmondható. Persze mesékből dolgozik – és a korábbi,  Tengely Gáborral közösen írt Vas Laci-darabjukból -; hoz ismerős motívumokat és elvárt elemeket, három kívánságtól hányfejű sárkányokig. Maga Vas Laci eleve komplett mesehős, ki a nevét azért kapta, mert olyan erős, mint a vas. (Tehát nem vezetékneve neki ez, vagyis a testvéreit nem Vasnak hívják, hanem vajon minek…) Markó Róbert Vas Laciját viszont egy csontkovács kezeli üllőn kalapáccsal, így tesz szert a nevére. Bár a középső húga – akit elég gyengédtelenül a kis kövérnek neveznek – egy drámai pillanatban majd nem átallja kételleni, hogy a bátyja tényleg olyan kemény-e, mint a vas.

(...)

A bájos és lendületes előadás tervezője – Boráros Szilárd mentorálásával – Horváth Márk. Tetszetős és karakteres bábokat alkotott, kedvencem a piros cicigombos kígyókirálynő, már csak azért is, mert finom kézmozdulatokkal és gyönyörűen énekelve játssza őt Nagy Mónika.

Nagy Mónika

Stuber Andrea

(Színházi Kritikusok Céhe)

Vas Laci (Vojtina Bábszínház)

Szereplők: Asbóth Anikó, Baditz Dávid, Hajdú Péter, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter, Nagy Mónika, Reschofsky György

Zenészek: Czapp Ferenc, Csurgó Dezső, Kálmán PéterPapp László

Magyar népmese alapján írta: Markó Róbert és Tengely Gábor

Dramaturg: Nagy Orsolya

Tervező: Horváth Márk

A tervező mentora: Boráros Szilárd

Zeneszerző: Takács Dániel

Koreográfus: Markó-Valentyik Anna

Rendezte: Markó Róbert

A teljes írás ezen a linken megtekinthető: https://www.spirituszonline.hu/kritikak/kritikak-2021/ej-a-titkos/