Esemény

2023-07-17 14:00:00

Nemzetközi Kerámia Központ, Hódmezővásárhely Nagy Sándor u.9. és a CSOMIÉP Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. betonvizsgáló laboratóriuma

VIII. Hódmezővásárhelyi Kísérleti Beton Szimpózium

Ez a szimpóziumsorozat nagyszerű lehetőség anyag- és formakísérleteim továbbfejlesztésére. A zárt formavilágú kisplasztikáim fokozatosan növekednek és nyitottabbá válnak. A betonban részlegesen, vagy teljesen áthaladó hiperbolikus negatív terek alkalmazásával könnyed héjszerkezetté alakulnak át.

Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi díjas érdemes művész, a Nemzetközi Kerámia Központ vezetője a Csomiép Kft. egykori vezetőjével és művésztársaival közösen álmodta meg a Kísérleti Beton Szimpóziumot. “Kísérleti”, ahogy a névben megfogalmazódik, ennek ellenére lassan már hagyományt teremtenek. Immár nyolcadik éve szervezik meg  Hódmezővásárhelyen ezt a szimpóziumot, mely során az alkotó művészek készítette tervek és beöntő formák alapján a gyár technológusai segítik az előállítást, a színezést, öntést. Így találkozik az ipar és a művészet, sok esetben a funkció és a vizuális élmény. A Nemzetközi Kerámia Központ Nagy Sándor utcai épületének ligetes udvarán kaptak helyet az eddigi évek munkái. Idén azokhoz hasonlóan kerti, köztéri használatra tervezték meg alkotásaikat a meghívott művészek.

Digitális lenyomatok

Haber Szilvia Ferenczy Noémi-díjas kerámia- és porcelán tervező iparművész már korábban is igen innovatív eszközt választott: zsaluformáit 3D-s nyomtatóval gyártotta le és abba öntötte a betont, így alkotva a digitális kövületek elnevezésű kisplasztikákat. 

„Imádom a fosszíliákat, a kőzeteket, egyúttal az újrateremtés, újraépítés elkötelezettje vagyok. Így lényegében saját kövületeimet hozom létre”– hangsúlyozta.

Idén újabb fejlődési utat járt be: növelte alkotásai méretét, egyúttal a betonplasztikák könnyítésén kísérletezett.

A Kísérleti beton Szimpózium alkotó művészei: Csala Zsuzsa keramikus-, üvegművész, Feketű Boglárka keramikusművész, Haber Szilvia keramikusművész, Formanek Zsuzsa keramikusművész, Kiszely Mária belsőépítész, Kerezsi Gyöngyi keramikusművész, Kertész Géza ötvösművész, Kovács Szabolcs Gergő üvegművész, Kulcsár Írisz szobrászművész, Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész.