Hír

2023-04-17 14:57:00

Magyarország

VISZEK EGY SZÍVET

Megjelent a Tilos az Á könyvek új versantológiája Grela Alexandra illusztrációival

Viszek egy szívet - Egymásra felelő versek

szerkesztette: Győri Hanna

Grela Alexandra illusztrációival

A Tilos az Á könyvek új versantológiája

2023-04-05 – Pagony

A most megjelent versantológia kötetben klasszikus, tankönyvi nagy verseink sorakoznak, melyekre újabb, modern, esetenként kortárs párjaik felelnek. A válogatás bárkinek segít az újabb verseken keresztül közelebb hozni a klasszikusokat, és a klasszikus költemények fényében újraértelmezni az újabbakat.

Megjelent a Tilos az Á könyvek kiadásában, Győri Hanna válogatásában és szerkesztésében egy különleges kötet, melyben a jólismert klasszikus szerzők, Balassi Bálint, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, József Attila, Pilinszky János, műveivel olyan nagyszerű modern és kortárs költők versei állnak párban vagy alkotnak láncolatot, mint többek között Tandori Dezső, Orbán Ottó, Kemény István, Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián, Varró Dániel és Karafiáth Orsolya. Néha két vers áll egymás mellett, máskor egész sor vers kapaszkodik egymásba, mint kivágott papírbabák. Parafrázissal, idézettel, képi világukkal idézik meg a nagy elődöket. Néha komolyan, néha viccesen. Néha kifordítják a kicsit merev, zsinóros mentét, időnként epershake-kel öntik le a szívszaggatóan nagy szerelmet. Ahogy ők szemezgetnek a magyar költészeti hagyományban, úgy lapozgathatjuk mi is ide-oda a könyvet, hol ebbe, hol abba a szerzőbe, stílusba, ötletbe, átiratba belekóstolva.

A kötet illusztrátora a lengyel származású Grela Alexandra, aki tiszta lappal, a tankönyvi értelmezési hagyományon kívülről tekintett rá a magyar versekre, és készített hozzájuk meglepő, sokrétű, szabad asszociációkra hívó, fekete-fehér, képregényszerű rajzos kollázsokat.

A kötetet 2023 április 13-án, csütörtökön 18.30-kor a Képező Galériában mutatták be, Grela Alexandra és Kósa János „Kép-Írók” című tárlatának (kurátor: Révész Emese) zárónapján.

https://www.kepezo.hu/kep-irok/

A kötetről beszélgettek:
Grela Alexandra, illusztrátor
Győri Hanna, az antológia szerkesztője
Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára
Vinczellér Katalin, moderátor

További kapcsolódó linkek:

https://www.pagony.hu/cikkek/viszek-egy-szivet

https://www.pagony.hu/cikkek/viszek-egy-szivet-egymasra-felelo-versek-antologia-valogatas-beleolvaso-petofi-sandor-varro-daniel-kortars-klasszikus-lira

https://www.pagony.hu/cikkek/viszek-egy-szivet-egymasra-felelo-versek-antologia-valogatas-tilos-az-a-konyvek-gyori-hanna-szerkeszto-interju

https://www.pagony.hu/cikkek/viszek-egy-szivet-egymasra-felelo-versek-antologia-valogatas-gyori-hanna-szerkeszto-kortars-modern-klasszikus-irodalom-lira-konyvajanlo