Hír

2022-02-23 23:17:00

Vujicsics Tihamér születési évfordulója

93 évvel ezelőtt e napon született Vujicsics Tihamér (1929-1975) népdalgyűjtő és népzenekutató, zeneszerző, előadóművész, a magyarországi délszláv hangszeres és énekelt zenei hagyományok feltárója

Vujicsics Dusán magyarországi szerb származású görögkeleti lelkész (később püspöki vikárius) fiaként kétnyelvű családban nevelkedett és már korán megismerkedett a délszláv népzenei hagyománnyal. Olvasmányai során ismerkedett meg Kodály Zoltán és Bartók Béla népdalgyűjtői és zeneszerzői munkásságával.

1946 őszétől a gimnázium mellett a budapesti Nemzeti Zenedébe is beiratkozott, ahol többek között Lajtha László volt a mestere. Tehetsége hamar megmutatkozott, néhány évvel később már A Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatója Veress Sándor és Farkas Ferenc osztályában.
Egy korabeli visszaemlékezés alapján a fiatal Vujicsics már akadémia hallgatóként olyan mértékben ismerte a kelet- és közép-európai népzenét, hogy Kodály felmentette a népzene tárgy hallgatása alól.

Népzenegyűjtői munkássága mellett (hagyatékában makedón, szerb, sokac, albán, magyar, perzsa népdalok egyaránt megtalálhatók) rendkívül tevékeny zeneszerző is volt, 137 filmzenét szerzett (többek közt a Tenkes kapitánya televíziós filmsorozat zenéjét is ő komponálta), alkalmi zenéket, egy operát, továbbá számos táncjátékot és koreográfiazenét az Állami Népi Együttesnek számára.

Vujicsics Tihamér nemcsak tudósként tanulmányozta a délszláv népzenét, hanem népszerűsítette is. Nagy örömmel fogadta 1974-ben szülőfaluja felkérését, ahol a szerb néptánccsoport mellé pomázi fiatalokból kísérőzenekar alakult, sokat foglalkozott velük, tanította őket és ellátta zenei anyaggal.
Halála után az együttes az ő emlékére vette fel a Vujicsics nevet.


Az eredeti bejegyzés megtekinthető: itt.