Zsidó Ferenc: a csíkszeredai könyvvásáron
„Titokban mindenki kritikusnak készül, aztán az emberek többsége rájön, hogy ez hülyeség” – kezdte a beszélgetést viccelődve Zsidó Ferenc a péntek délutáni Kritikustusán, a 6. Csíkszeredai Könyvvásár színpadán.
Kapcsolódó személyek:
Ki olvas manapság irodalomkritikát? – tette fel a kérdést Zsidó Ferenc. Amikor a közönség soraiból több kéz is a magasba emelkedett, örömmel nyugtázta, hogy ez esetben mégsem annyira reménytelen az, amivel többet között Borsodi L. László, Tamás Dénes és ő maga is foglalkozik.
Tamás Dénes szeret tájékozott lenni a magyar irodalmi életben, ezt pedig akkor tudja igazán elmélyíteni, ha nem csak olvas, hanem ír is egyes kötetekről. Borsodi L. László számára a kritikusi ténykedés szorosan összefügg pedagógusi életpályával, hiszen a szövegértelmezés napi szintű feladatai közé tartozik. Zsidó Ferenc kritikus alkatnak nevezi magát, majd hozzáteszi, hogy sok kötetnek nincs semmi visszhangja. Kritikáival ennek a hiánynak igyekszik egy részét pótolni, véleménye szerint a „könyvek élnek, de ha kritikusok beszélnek róla, akkor még élőbbé válnak”.
Mindhárom kritikust eltérő stílus jellemzi, Tamás Dénes szerint a kortárs erdélyi kritikában többféle beszédmód létezik. Borsodi L. László szerint a kritikus elméleti felkészültsége az egyik legfontosabb, a szöveg hátterében mindenképp jelen kell lennie ennek a tudásnak, ahhoz, hogy az érvrendszer megállja a helyét. Zsidó Ferenc az elméleti felkészültségnél fontosabbnak találja a kritikai érzéket: azt, hogy a kritikus tudja és merje kimondani a véleményét. Hozzáteszi, rengeteg olyan kritikát olvas, amiben a hosszú elméletek, gondolatok, megközelítések között pontosan az tűnik el, ami számára a legfontosabb kérdés: mit gondol a kritikus a könyvről? Borsodi L. László rögtön közbeszól (Zsidó Ferenc megjegyzi, hogy a kritikustusa beindult), szerinte a kritikus akkor képes véleményét tálalni, ha szakmailag felkészült. Egyetért azzal, hogy nem az elméletet kell leírni, de az elméleti felkészültség be tud beépülni az olvasatba, így pedig releváns kritika születhet. Tamás Dénes veszi át a szót és forrasztja eggyé a két gondolatmenetet azzal, hogy megjegyzi: a kritikus is olvasó, az olvasó hozzáállása is kritikus, az olvasás során pedig mindkettőben megfogalmazódik egy viszony a könyvvel kapcsolatban. A kritikusnak tovább kell mennie, artikulálnia kell ezt a kapcsolatot, itt válnak fontossá a „tapasztalat, a tág olvasottság, az elméleti felkészültség regiszterei”. A kritikus akkor képes jól megalapozni az értékítéletét, ha képes egyszerre játékba hozni ezeket a szinteket.
A beszámoló teljes terjedelmében a HELIKON folyóirat honlapján olvasható.