Vácz Péter 2018

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

Tanulmányaimat a Kisképző tervezőgrafika szakán kezdtem, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán folytattam. Az egyetem alatt részt vettem az ASF nemzetközi animációs kurzuson, majd elvégeztem a dán The Animation Workshop iskola professzionális 3D animátori képzését. A MOMÉ-n készült Patakiskola (2010) című BA diplomafilmemet tucatnyi nemzetközi fesztiválon vetítették, Nyuszi és Őz (2013) című mesterszakos diplomafilmem pedig több mint 125 fesztiváldíjat nyert világszerte (Cannes, Annecy, Kecskeméti Animációs Fesztivál, BuSho, Mediawave...).
Egyetem után Dél-Franciaországban töltöttem egy évet a Caravel Collective nemzetközi animációs csapat alapító tagjaként, majd Berlinbe költöztem, ahol egy évig szabadúszóként dolgoztam. Azóta több animációs videoklippet készítettem, többek közt a híres manchesteri James zenekarnak – All I’m Saying (2014) és Dear John (2016) – melyeket több rangos fesztiválon vetítettek és díjaztak (KAFF, Berlin Music Video Awards, Raindance Film Festival New York).
2015 óta Budapesten élek, alkotok és tanítok. Egy évig vezettem a nagy sikernek örvendő MOME Anim Kiskakas Filmklubot. A tavalyi erdélyi Filmtett Workshopon készített Párnaarc c. első élőszereplős rövidilmem különdíjas lett az idei Friss Hús Filmfesztiválon, külfüldi premierje pedig az A-kategóriás Varsó Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.
Szakmai munkáim mellett animációs gyakorlatot és elméletet tanítok az Illyés Gimnázium Animációs OKJ képzésén és a MOMÉ-n.

Noé fája c. legújabb bábanimációs filmtervemmel idén négy rangos animációs fórumon szerepeltem (VAF, Annecy, Cartoon Forum, Animarkt), amik közül kettőn díjjal is jutalmazták a film terevezetét.

Iskolák

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2018-12-07 11:17:00

Hír

Noé fája c. filmtervem nyert a Filmjus forgatókönyv fejlesztő pályázatán

2018-12-03 17:58:00

Hír

Noé fája c. animációs filmtervemmel vettem részt a CEE nemzetközi forgatókönyv fejlesztő kurzuson