Táborosi Margaréta 2026

színházművészet

Bemutatkozás

Táborosi Margaréta vagyok, rendező-koreográfus, egyetemi docens, az Újvidéki Művészeti Akadémia magyar nyelvű színészképzésének osztályvezető tanára. Szakmai pályám középpontjában a színészi alkotómunka, a színészpedagógia, valamint a színházi hagyományok és módszertanok kutatása áll.
Színészi diplomámat az Újvidéki Művészeti Akadémián szereztem, majd másfél évig az Újvidéki Színház társulatának tagjaként dolgoztam. Ezt követően a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztem színházrendező–fizikai színházi koreográfus szakon, ahol a testközpontú, komplex színészi jelenlét és a mozgásalapú színházi gondolkodás vált meghatározóvá számomra.
Egykori mesterségtanárom, Hernyák György hívására tértem vissza az Újvidéki Művészeti Akadémiára, ahol asszisztensként dolgoztam, majd 2023-tól pedig osztályvezető tanárként veszek részt a képzésben. Pedagógiai munkámban arra törekszem, hogy a hallgatók ne csupán technikailag felkészült előadók, hanem autonóm, reflektív alkotók legyenek.
Doktori tanulmányaimat a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájában végeztem, abszolutóriumot szereztem, disszertációm – Az újvidéki magyar színészképzés története – megvédése előtt állok. Kutatásom célja a vajdasági magyar színházi oktatás módszertani és kulturális beágyazottságának feltárása, valamint annak elhelyezése az egyetemes magyar színházi gondolkodásban.
Munkám egyszerre épít hagyományra és jelenidejűségre: a színházat olyan élő, közösségi térként értelmezem, ahol az alkotás és a gondolkodás egymást erősítve hoz létre érvényes művészi formát.

Iskolák

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Újvidéki Egyetem- Művészeti Akadémia

Hírek, Események